Lányok, asszonyok ünneplőben
A napokban az Ipolysági Városi Könyvtárban mutatták be Gazdag Katalin, A Felvidék kincsesládája elnevezésű sorozat részeként magánkiadásban megjelent új kötetét.
A Lányok, asszonyok ünneplőben című kiadványban 52 baba képe és viseletének leírása szerepel; a babákon 47 település népviselete látható, ebből 44 felvidéki magyar községből származik, három szlovák nyelvterületről, egy pedig az egész Felvidéken elterjedt ún. mű magyar viselet. Deméndet, Ipolykért, Ipolyvarbót, Százdot és Magasmajtényt egynél több baba képviseli.
Gazdag Katalin sok éve foglalkozik a hagyományok őrzésével, ápolásával és tovább örökítésével. Az értékmentő munkát végző nyugalmazott pedagógus népviseletes babákat és falvédőket gyűjt 2014-től.
A deméndi születésű, de jelenlegi lakhelyét, Százdot is szülőfalujának tekintő Gazdag Katalin figyelme eleinte nem kizárólag a felvidéki vonatkozású viseletekre terjedt ki; több olyan babára is szert tett, amely más-más hagyományos ruhaneműt mutat be a világ számos pontjáról. Gyűjteményét gazdagítja sok más mellett dél-afrikai, koreai, maláj, mexikói, szenegáli és zimbabwei népviseletbe öltöztetett baba, de olyan figurákat is birtokol, amelyek az Egyesült Arab Emírségek légikisasszonyainak uniformisát vagy éppen a japán szamurájok jellegzetes viseletét öltötték magukra.
A nagyközönség 2016 nyarán a százdi falunapon tekinthette meg első alkalommal az akkor még főleg nemzetközi viseletes babákat felvonultató anyagot.
Következő alkalommal, 2017 októberében, amikor a nagytúri nyugdíjasok napközi otthona adott helyet a kiállításnak, már huszonegy Ipoly menti település népviselete állt a tárlat középpontjában. A népviseletes babagyűjtemény azóta sok helyen megfordult, hirdetve a felvidéki, főleg az Ipoly menti falvak hagyományának, valamint paraszti kultúrájának a sokszínűségét.
Saját bevallása szerint már aktív pedagógiai pályája idején is érdeklődött a néprajz, a viseletek iránt, s nyugdíjasként ez csak felerősödött benne.
Az első tervem az volt, hogy az Ipoly mente településeinek viseletét varratom meg az Ipoly forrásától a torkolatáig. Időközben sikerült megvásárolnom olyan egyedi babákat, amelyek nem a palóc vidékről vannak, vagy messze esnek az Ipoly mentétől, ugyanakkor felvidéki magyar népviselet van rajtuk. Ekkor módosult a tervem, kiszélesedett a gyűjtési területem. Hogy a viseletek valóban kicsinyített másai legyenek az egykori ruháknak, ismét megszorításokat kellett tennem, így került középpontba a női ünnepi viselet” – írja könyvében a szerző.
A kiadvány előszavában Méry Margit etnográfus kiemeli, hogy a paraszti öltözködés jelzőrendszere a divattal össze nem függő jelzéseket is tartalmazott.
„Rendszerező elvei csak egy-egy kisebb közösség – falu, falucsoport – határain belül szabályoztak, és ott csak egy adott időben voltak érvényesek és váltak kötelezővé, rögzültek idővel normává. Ezekbe a belső normákba belenevelkedve vált a helyi öltözködés rendszere érthetővé a saját kis közösségen belül, és egyben megkülönböztetővé is más közösségekhez képest. Így az öltözetek képessé váltak arra, hogy tájékoztassanak arról, ki az, aki viseli őket, milyen nemzetiségű, milyen vallású, mi a foglalkozása, milyen táji csoporthoz tartozik, és melyik faluban lakik.”
„Néhány baba esetében a ruha nem tűnik népviseletnek, ennek az az oka, hogy a legrégebbről fennmaradt fénykép alapján dolgoztunk, amely már a polgárosodás jeleit mutatta, ugyanakkor a fényképnek legalább nyolcvan évesnek kellett lennie. A ruhákhoz használt kelmék nagyrészt eredeti viseletekből származnak, egy-két kiegészítő kivételével”. Gazdag Katalin arról is ír a könyvben, hogy a babák ruházatának elkészítését szakértő varrónőkre bízta; ehhez a sémát legtöbbször régi fényképek adták.
Megjelent a Magyar7 2022/15. számában.
