Lábadoztam, amikor a régi holmik közül kigurult egy ecset
Az érsekújvári Kanyicska Klára három éve kezdett el festeni. Ismerősei elámultak: Hiszen benned egy művész veszett el! De talán mégse….
Rákban megbetegedett, s mikor már majdnem jól volt, még egyszer és még egyszer. Háromszor. Az utolsó sújtotta le annyira, hogy abba kellett hagynia a munkát, fel kellett adnia az összes hobbiját – az úszást, futást, túrázást, utazást – ami eddig örömet jelentett számára.
„Nem tudtam mit kezdjek magammal, szerettem volna még valami szépet kihozni az életemből. Elkezdtem babákat, táskákat, állatkákat varrni, de még mindig volt hiányérzetem.
– mutatja kürti kiállításán.
„Magányos alkotó vagyok, otthon festek, ha jobban érzem magam. Ritkán fordul elő, hogy amikor leülök festeni, tudom, mit fog a kép ábrázolni. Alkotás közben jön az ihlet – egy laza virág, a sámán, aki belelát az ember lelkébe, a téboly, mikor háborog a lelkem.
A festés az egyetlen örömem, bele tudom komponálni képeimbe a derűt, a szépet, a szomorúságot és a bánatot” – avat be Klára az alkotás folyamatába.
Jövőre a párkányi galéria fogadja be képeit.
