Kulka Frigyes száz éve született
Az orvosi kés Paganinijének is nevezett Kulka Frigyes száz esztendeje, 1925. január 31-én született Ipolyságon. A kiváló mellkassebész és tüdőgyógyász ennek apropóján emléktáblát kapott a budapesti Hold utcában.
– vallotta Kulka Frigyes, aki főképpen a tüdőkórok kutatására, kezelésére, ugyanakkor a tüdőátültetés lehetőségének analizálására fordított figyelmet, ám természetesen az egyetemi hallgatók okításában is részt vállalt.
Amint az A visszatért Felvidék adattára 1918–1938 című kiadványban nyilvánvalóvá válik, a bisztricsányi illetőségű Kulka Miksa 1893-ban Ipolyságon alapozta meg független szállítási-fuvarozási vállalkozását. Nándor nevű fia ennek a vezetésébe csatlakozott 1917-ben. Kulka Frigyes nyolc évvel később, 1925. január 31-én látta meg a napvilágot az ipolysági futballszakosztály elnökeként is tevékenykedő Kulka Nándor és Schubert Melánia gyermekeként.
1935-től az ipolysági középfokú oktatási intézményt, a mai Szondy György Gimnáziumot látogatta. Itt érettségizett 1943-ban, származása miatt azonban nem tanulhatott tovább. Amikor 1944 májusában a számottevő zsidó kisebbséggel rendelkező kisváros izraelitáit gettóba zárták, a Kulka család már túl volt egy bírósági tárgyaláson. Az Ipolysági járás főszolgabírája két évvel korábban – egy zsidó nő rejtegetéséért – bűnösnek találta Frigyes édesanyját, aki végül az auschwitzi koncentrációs táborban lelte halálát. Frigyes még nem volt húszéves, mikor munkaszolgálatos lett.
– írja L. Horváth Katalin, Az utolsó mondattal kezdd! címmel megjelent kötetben.
Kulka Frigyes 1945 februárjában rövid ideig egy nemeskocsi istállóban húzta meg magát, a tábori csendőrök viszont rátaláltak, s miután kihallgatták és megverték, a szombathelyi katonai fegyházba szállították őt. A katonai bíróság első körben halálra ítélte, később tíz évnyi börtönre módosították az ítéletet. Amint az a Kulka Frigyes-kötetből kiderül, paradox módon egy légitámadás hozta meg a szerencséjét, hiszen akkor sikerült kimenekülnie a börtönből, amikor a kaszárnyát bombatalálat érte: „Kulka a szovjet csapatok mögött, gyalog, egy német halottról leszedett, három számmal nagyobb bakancsban, klottnadrágban, rangjelzés nélküli katonakabátban, leventesapkában elindult »haza«, a durván kétszáz kilométerre lévő Ipolyságra.”
Hazaérve arra kellett rádöbbennie, hogy családjából egyedül ő élte túl a szörnyű eseményeket. Ekkor határozta el, hogy miként azt korábban édesanyjának megígérte, orvosként fog tevékenykedni, függetlenül attól, hogy még fiatal medikusként is inkább színész lett volna, s állítólag erős palóc akcentusa miatt tanácsolták el a pályától. A történet szerint – üres zsebbel és üres gyomorral – egy tehervagon tetején utazva jutott el Budapestre, ahol 1945-től a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karát kezdte el látogatni. Miután 1950. augusztus 25-én diplomázott, orvosdoktorrá avatták; kutatási területe a mellkassebészet és a tüdőgyógyászat lett.
1959-ig az Országos Korányi TBC-szanatórium Intézet Sebészeti Osztályának gyakornoka, alorvosa, majd klinikai adjunktusa volt; közben a koreai háború idején az észak-koreai Rákosi Mátyás Kórház Mellkassebészeti Osztályán is dolgozott, sokszor méltatlan körülmények között. Elég, ha csak a hadi kórház röntgengépe működésének mikéntjét említjük meg; egy koreai fiú biciklin ülve, a pedált tekerve szolgáltatta hozzá az áramot…
A megszokottnál sokkal korszerűbb szemlélettel dolgozó, kitűnő szervező hírében álló Kulka Frigyes 1959-ben költözött Szegedre, hogy az ottani klinika vezetőjének, Petri Gábornak a kérésére a Szegedi Orvostudományi Egyetemen dolgozzon. Az évek során volt az intézmény I. számú Sebészeti Klinikájának docense, de 1969-től egyetemi tanár, később (1972–1978-ban) pedig rektorhelyettes is. A nagydoktori disszertációját megvédve, már mint az orvostudományok doktora alakította ki az ország első speciális mellkassebészeti osztályát. Rengeteget dolgozott, egy rádiós beszélgetésben mégis azt nyilatkozta, hogy minden percet sajnál, amit szünettel kellett eltöltenie…
Az 1979-es Budapestre való költözése után a budapesti Orvostovábbképző Egyetemen munkálkodott; 1981-től az I. számú Sebészeti Klinika tanszékvezető egyetemi tanára, majd 1986-tól annak rektora volt. A sebészi munkát mesterségnek, művészetnek és tudománynak leíró szakember, aki a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendjét is megkapta, 1989. szeptember 23-án hunyt el.
Az utolsó mondattal kezdd! című könyv kiadói fülszövegében Kostic Szilárd az alábbiakat írja róla:
1986-ban az ipolysági Honti Közművelődési Klub meghívására visszatért a városba, hogy Mire képes a sebészet, és mit hozhat a holnap? címmel adjon elő. Fia, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Kulka János, akit 2014-ben Ipolyság díszpolgárává avattak, több alkalommal is fellépett már édesapja szülővárosában, ahol a Kulka család történetére nemcsak az egykori neológ zsinagóga falán található holokauszt-emlékmű emlékeztet, hanem az Ipoly Menti Találkozások keretein belül 2019 májusában felavatott botlatókövek is…
