2022. október 5., 16:46

Közösségi központtal gazdagodott Nagyudvarnok

Nagy álmuk vált valóra a nagyudvarnokiaknak az elmúlt napokban, a korábban teljesen leépült kultúrház bal szárnyában közösségi központ létesült.

nagyudvarnoki kultúrház

Ahogy azt Ürögi János polgármestertől megtudtuk, nyolc évvel ezelőtti megválasztása után az egyik prioritás volt számára a kulturális tér létrehozása, mert évek óta a községház nagytermében tudtak csak rendezvényeket lebonyolítani. Ott viszont a férőhelyek száma korlátozott.

nagyudvarnoki kultúrház

Éppen ezért már 2015 óta folyamatosan igyekeztek pályázati úton forrást biztosítani a korábbi években elhanyagolt épület felújítására, ami végül idén sikerült EU-s forrásoknak köszönhetően az Európai Szociális Alap és Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásából.

A projekt most zárult, az épület teljesen megújult és a nagyudvarnoki közösségi élet támogatását hivatott segíteni. Az új épületben számítógépes termet kívánnak létrehozni, képzéseket szervezni, valamint közösségi rendezvényeket lebonyolítani, így még aktívabbá tenni a helyi szervezetek mindennapjait, akiknek eddig nem volt állandó központja.

nagyudvarnoki kultúrház

Ürögi János elmondta, az épület elkészülte nagy mérföldkő a falu életében, de már most pályáztak a régi kultúrház második felének megújítására is, hogy olyan átfogó központot kapjanak, amit az egyre bővülő község egy kilométerre Dunaszerdahelytől megérdemel.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.