Közgyűlést tartott a Lévai Szent László Kör
A Lévai Szent László Kör 2026. január 29-én a Reviczky Házban tartotta közgyűlését.
– foglalta össze beszámolójában a kör elnöke, Müller Péter.
Amint azt megfogalmazta, az év kimagasló eseménye volt Bódi Mária Magdolna boldoggá avatása. Az előkészületek során a kör kezdeményezésére Pintér Zoltán nyugalmazott kanonok, felvidéki papköltő Bódi Mária Magdolna életszentségét megörökítő gyönyörű éneket írt, mely inspiráló hatással volt a Veszprémi Egyházmegye Magdit dicsőítő himnusza megszületésére is. Továbbá egy előadás keretében a lévaiak a Reviczky Házban megismerhették Magdi életszentségét, majd autóbusszal zarándokoltak Veszprémbe és Litérre, ahol felkeresték Boldog Bódi Mária Magdolna sírhelyét és életének színhelyeit.
A kör tagjai Garamkálnán emlékmisével és temetői koszorúzással emlékeztek meg a tudós helyi plébánosról, dr. Epölyi Ferencről, előadások keretében ismertették meg a 200 éve újjáépített Lévai Nemzeti Iskola, a 145 éve alakult lévai zárdaiskola történeteit, Epölyi Ferenc és Mainrád életét, valamint Boldog Batthyány-Strattmann László életszentségét.
– részletezte Müller Péter, majd így folytatta: „A kör már hatodik éve Medgyesy S. Norbert zenetörténész, egyetemi tanár önzetlen felajánlásának köszönhetően a magyar egyházi zene kincseinek rendszeres terjesztője is lehet.”
Kiemelte, hogy a lévai magyar hívek lelkes csoportja már negyedik éve kétheti rendszerességgel a Reviczky Házból élő rózsafüzér-imádkozással jelentkezik be a felvidéki Mária Rádióba.
Az elnök a terveikről is szót ejtett: