2022. január 4., 10:51

KÖZÉRDEKŰ: Dunaszerdahelyen az előttünk álló hétvégén is oltják a nem regisztrált jelentkezőket

Nagyszombat megyében három városban, többek között Dunaszerdahelyen is oltják a hétvégén azokat, akik nem regisztráltak előzetesen a vakcinára. Úgy az első, illetve második, mint a harmadik adag oltóanyagot megkaphatják az érdeklődők.

oltás
Fotó: TASR/AP

 

A megye sajtóosztálya arról tájékoztatott, Pfizer, illetve Moderna-vakcinával oltanak majd Nagyszombatban, Szakolcán és Dunaszerdahelyen is. Azokat az öt és tizenegy év közötti gyermekeket is oltják majd, akiket szüleik korábban regisztráltak a rendszerbe és már megkapták a visszaigazolást a vakcinacia.nczisk.sk oldalról. 

Nagyszombatban pénteken, szombaton és vasárnap is oltanak, Szakolcán csak szombaton, Dunaszerdahelyen pedig

a nagykapacitású oltóközpontban, azaz a mezőgazdasági középiskola tornatermében szombaton és vasárnap.

Fontos, hogy szombaton délelőtt 11 óráig elsősorban az 5-11 év közti gyermekeket oltják, így a felnőtteknek érdemes inkább szombat délután felkeresni a központot. Tizenkettő és este hat óra között Modernával oltanak. Vasárnap reggel nyolc és este hat között a tizenkét éven felülieket oltják - Pfizerrel. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.