Kovácspataki capriccio - KÉPEKKEL
Pénteken délelőtt a Kovácspatak Emlékére Alapítvány szoboravatóra invitálta a régió közönségét.
Száraz Saskői Linda, a Kovácspatak Emlékére Alapítvány elnöke a szoboravatón kifejtette, a település históriája érdekes és rendhagyó. Olyan történet, amiről az ember minél többet megtud, annál többre kíváncsi.
Így született meg a Kovácspataki capriccio, melynek megtestesítője Flóra, aki szépségével jelképezi az itteni tájat, légiességével pedig az elillanó emléket” - mondta el az alapítvány elnöke és hozzátette, a továbbiakban is szorgalmazni fogják az egykori népszerű gyógy- és üdülőközpontra való emlékezést, esetleg tárgyi emlékek visszaállítását.
A szobor alkotója Mézes Attila, aki a Budapesti Képzőművészeti Egyetemen végzi tanulmányait kőszobrász – restaurátor szakon.
Az alkotás az országút mentén, közvetlenül a kovácspataki szociális otthonhoz felvezető út mellett található egy nyitott magántelken. Aki teheti, álljon meg a gyönyörű szobor előtt egy pillanatra.
Bővebben az április 12-én megjelenő Magyar7-ben olvashatnak Kovácspatakról és erről a nagyszerű kezdeményezésről.