Kottával és ecsettel
Zene és festészet. E két alkotói tevékenység határozza meg Salgó Viktória udvardi, ma Budapesten élő művészettörténész, zenész és amatőr festő életét. Udvardon nyílt Belső tájakon című kiállításán Sztruhár Izrael Diána beszélgetett az alkotóval, aki a beszélgetés végén egy saját dallal is megörvendeztette a szép számú közönséget.
Salgó Viktória szülőfaluja rendezvényeinek rendszeres fellépője volt, szavalatokkal, gitárral előadott dalaival maradt meg sokak emlékezetében. Az érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziumból útja Budapestre vitte, ahol az ELTE-n művészettörténet szakon végzett.
– Ez a szak közel engedett a művészetekhez, de éreztem, én művelni akarom és nem csak beszélni róla. A Művészetek Palotájában lettem múzeumpedagógus, amit nagyon élveztem.
– fejtette ki Viki.
Viktória életében a zene kiskorától jelen van. Nemcsak előadó, de maga írja a zenét és a dalszövegeket is.
– Sokáig hiányzott, hogy valaki hitelesen elmondja, nekem ezzel érdemes foglalkoznom. A férjem az, akinek a műveltsége, irodalmi és zenei jártassága révén elhittem, érdemes a zenével foglalkoznom. Ő a tehetségre mutatott rá, más dolog, hogy mit kezd vele az ember – fogalmazott Viki.
– Egyelőre az angol szövegeim jobbak, mind a magyarok, de dolgozom azon, hogy ez változzon – hangsúlyozta.
A festés később jött, mint a zene. Viki egy stresszes időszakban kezdett el absztrakt képeket festeni.
Megjelenik képeimen a horizontra révedés, amely az emberi biztonságérzethez kapcsolódik, jó, ha belátunk egy óriási terültet. Ha megteremtődik a kompozíción a harmónia, akkor kész a kép. A minőségre törekszem, nincsenek populista vágyaim – fogalmazott az alkotó.
A találkozó végén Berényi Margit, a magyar közművelődés ismert képviselője, meglepetésként felolvasta Viktória 16 évesen írt versét, amely annak idején egy fiatalok alkotásaiból összeállított kiadványban jelent meg.
Megjelent a Magyar7 2024/7. számában.
