2021. november 23., 09:58

Kotrógépből a rácsok mögé - ma zárulhat Horváth Lehel gyilkossági pere

Hosszú évek után kerülhet pont Horváth Lehel perének végére. A dunaszerdahelyi maffiával együttműködő vállalkozó büntetőperében, a mai záróbeszédek után, akár ítélethirdetésre is sor kerülhet. 

horváth lehel
Fotó: TASR/AP

Horváth 2018 márciusa óta van előzetes letartóztatásban, akkor egy egész más ügy, családon belüli erőszak miatt került rácsok mögé, ahonnan már nem engedték ki. Azzal gyanúsították, hogy előző házasságából származó fiával súlyosan bántalmazta az asszonyt, megrugdalta, megütötte és ráuszította otthon tartott oroszlánját(!). Azt az ügyet végül eljárási hibára hivatkozva megszüntette a bíróság, a szintén előzetes letartóztatásban lévő fiú ki is szabadult a rácsok mögül, de Horváth csak a börtön kapujáig jutott. A NAKA rendőrei azonnal őrizetbe vették a dunaszerdahelyi Sátor-banda tagjainak meggyilkolásában játszott szerepe miatt.

Jelen állás szerint ötrendbeli gyilkossággal gyanúsítják, ha bűnösnek találják, haláláig börtönben marad.

A per záróbeszédeinek egyébként már az eggyel ezelőtti tárgyalási napon el kellett volna hangozniuk, csakhogy Horváth azt állította, erről sem őt, sem ügyvédjét nem értesítették, így nem tudtak kellően felkészülni. A férfi egyébként azzal érvel, jogellenesen fogták őt perbe, hiszen a Sátor-banda perében ő mint együttműködő tanú lépett fel, vádalkut kötött az ügyészséggel. 

Horváth Lehel tettei ma is közszájon forognak a Csallóközben. Az egykori dunaszerdahelyi maffiafőnök, a Pápay-klán legyilkolásával gyanúsított, tíz évig bujkáló Sátor Lajos meggyilkolásáról a helyiek szinte többet tudnak, mint a rendőrség. sátor élete utolsó napján Horváth csótfai tanyájára ment, hogy feltöltsön egy gázpalackot, akkoriban ugyanis egy lakókocsiban húzta meg magát. Sátor meggyilkolását a rendőrség szerint Horváth és két társa, Zakál Ferenc, illetve Kádár Krisztián tervelte ki. Mindhárman féltek Sátortól, úgy döntöttek hát, elébe mennek a dolgoknak, ők ölik meg a főnököt, ahelyett, hogy az végezne velük. Kádár később a bíróságon azt vallotta, az ötletgazda Horváth Lehel volt. A gyilkos lövést Zakálnak kellett volna leadnia, de ő és Kádár is megijedtek attól, hogy korábbi főnöküket egyszerűen kivégezzék, így Horváthnak kellett közbe lépnie. Bohózatba illő jelenetek után végül ő végzett Sátorral. Zakált és Kádárt azóta jogerősen 25 évre ítélte a bíróság, Horvátnak most kell felelnie, de nem csak Sátor meggyilkolásáért. Bűnrészesként négy másik ember halála kapcsán is ítéletre vár. Sátor holttestét egy sárga kotrógép, egy báger segítségével temették el. Horváth állítólag azt kérte Kádártól, az egy JCB típusú gépet szerezzen neki, azt már használta korábban is - Horváthot nem véletlenül emlegették a Csallóközben a dunaszerdahelyi maffia sírásójaként. Horváth végül olyan "jó" munkát végzett, hogy Sátor Lajos teste azóta sem került elő, állítólag egy ideig a férfi csótfai telkén volt elásva, majd onnan, a nyomozás miatt, ismeretlen helyre szállították.

Horváth 2016-ban kezdett el együttműködni a rendőrséggel a dunaszerdahelyi maffia irányítását Sátortól átvevő Nagy Zsolt (Csonti) és társai perében. A férfi ma is azzal érvel, nélküle nem sikerült volna elítélni ezeket a bűnözőket. 

Helyszíni tudósítások szerint Horváth ma sem kapott lehetőséget a záróbeszéde előadására, így csak az utolsó szó jogán szólalhat meg. Főként "embertelen fogvatartási körülményeire" és eljárási hibákra hivatkozik.

A cikket frissítjük!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.