2023. április 3., 20:13

Kossuth-emléktábla Bodrogszerdahelyen

Bodrogszerdahely központjában áll az egykori Vécsey-kastély, ma a községi hivatal található benne. 

A bodrogszerdahelyi Vécsey-kúria, itt dolgozott Kossuth Lajos
A bodrogszerdahelyi Vécsey-kúria, itt dolgozott Kossuth Lajos
Fotó: Kovács László

Falán emléktábla és egy Kossuthot ábrázoló reliéf hirdeti, hogy egykor itt tevékenykedett Kossuth Lajos.

Kossuth 1823-ban tett ügyvédi vizsgát, ügyvédként Zemplén megyében kezdte munkáját, a megyei politikába is itt kapcsolódott be. Későbbi pályájára jelentős hatással volt, hogy 1824-től báró Vécsey Pál jogtanácsosaként többnyire Bodrogszerdahelyen működött.

Így történt, hogy az 1832-ben kezdődő egyik legjelentősebb reformkori országgyűlésen részt vehetett Vécsey Pál helyett, a távollévő főrend követeként. Az ilyen követeknek szavazati joga ugyan nem volt, de az üléseken részt vehettek és fel is szólalhattak. Ezt Kossuth Lajos több ízben is gyakorolta.

Maga Vécsy Pál kérte meg, hogy az országgyűlés eseményeiről időnként levélben értesítse őt. Ezt a lehetőséget használta ki Kossuth úgy, hogy nemcsak megbízóját, hanem az egész politikai közvéleményt is levelek formájában értesítette az országgyűlés eseményeiről. Tulajdonképpen így jött létre az Országgyűlési Tudósítások néven ismert, első magyar politikai orgánum.

Kossuth, majd később Záborszky szerkesztette ezeket a kéziratban másolt szövegeket.

Az Országgyűlési Tudósítások elsősorban a reformellenzék programját népszerűsítette, így befolyásolta a haladás híveit szerte az országban. A Tudósítások másolását az országgyűlési ifjak, fiatal jogászok, jurátusok végezték, illetve diákok, vagy állás nélküli fiatal értelmiségiek, mint például Petőfi Sándor. Amikor az országgyűlés 1836-ban befejeződött, akkor Törvényhatósági Tudósítások címen folytatta ezt a munkát Kossuth, amiért börtönbe is került.

Így segítette hozzá a bodrogszerdahelyi Vécsey Pál Kossuthot, hogy az országos politikába bekapcsolódhasson. Ezért is döntött úgy Bodrogszerdahely önkormányzata, hogy alapítványok és polgári társulások segítségével egy emléktáblát helyeznek el a Vécsey-kastély falán.

A Kossuthot ábrázoló dombormű alatt ez a szöveg olvasható: „1832-ben itt élt és dolgozott Kossuth Lajos, mint báró Vécsey Pál jogtanácsosa, a Vécsey család küldötteként innen indult a politikai pályafutásának kezdetét jelentő Pozsonyi Országgyűlésre”.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.