Kosárterápia
Fülekkovácsiban él és alkot a korábban óvodapedagógusként dolgozó Vanko Erzsébet, akinek a keze alatt csodás alkotások születnek. A hatvanas éveiben járó hölgy nem mindennapi elfoglaltságot választott magának: az újrahasznosítás jegyében, újságpapírból készít szebbnél-szebb tárgyakat.
A közösségi oldalon lettem figyelmes Erzsébet fonott kosaraira. Mivel ez a mesterség ritkaságszámba megy manapság, rögtön felvettem vele a kapcsolatot. Kérdésemre elárulta, hogy kosarai nem vesszőből, hanem újságpapírból készülnek. Újra megnéztem a fényképeket, de nem akartam hinni a szememnek. Ellátogattam hát hozzá, hogy élőben is lássam portékáit. Alátét, váza, tároló, kancsó, tálca, koszorú, ajtódísz, karácsonyfagömb, virágtartó, táska – az ember nem is gondolná, mi minden készülhet papírból. Akinek viszont a fantázia és a kézügyesség is megadatott, számtalan csodás dologgal tudja megörvendeztetni környezetét.
Erzsébet otthonában fogad, ahol az egyik helyiséget alakította át alkotószobának. A rengeteg növénynek és saját készítésű terméknek köszönhetően otthonos, nyugodt környezetben találom magam. Rögtön elmondja, hogy csak olyan dolgokat tart meg, amelyek nem tökéletesek, ugyanis a hibátlan alkotások azonnal gazdára találnak.
– kérdezek vissza. Erzsébet azonban maximalista és precíz ember, nem enged ki akármit a kezéből.
"Az újságpapírt szorosan fel kell tekerni, majd ragasztani, hogy vessző keménységű legyen, mégis rugalmas maradjon, hogy fonni lehessen" – avat be nagy vonalakban a fortélyokba, hiszen még mindig nehezen hiszem el, hogy nem vesszőkosarat tartok a kezemben.
Dédnagyapja vesszőből font kosarakat, édesapja pedig drótból készített demizsonokat, így a kézügyességet a génjeiben hordozza. Ahogy a hobbijáról beszél, érződik a szenvedély. Nem egyszerű elfoglaltságot választott magának, hiszen rendkívül időigényes, a papírpálcák előállításától a fonásig hosszú idő telik el, így amikor csak teheti, gyártja azokat, hiszen egy nagyobb darabhoz több száz pálcára van szükség.
Ha meg van festve a papír, és megszáradt, akkor Duvilax segítségével megragasztom, és ismét száradni hagyom. Miután teljesen kiszáradt, be kell nedvesíteni, hogy rugalmas, hajlítható legyen az anyag. Ezután már csak egy formára van szükség, amin kezdődhet a fonás. Míg a vesszőkosárnál toldják a vesszőt, addig a papírnál a pálcákat egymásba illesztjük, ettől tartósabbá válik. Amikor elkészült a termék, egy napot várok, hogy teljesen megszáradjon, és utána még egyszer lekenem ragasztóval. Most már gördülékenyen megy a folyamat, de fél évembe tellett, mire kikísérleteztem, milyen szögben kell a papírcsíkot csavarni, hogy az megfelelő legyen. Volt, hogy félretettem, de sosem adtam fel, annyira meg akartam tanulni a technikát" – mesél a kezdetekről Erzsébet.
Azóta évek teltek el, és megannyi mutatós terméket gyártott. Mint mondja, az óvodai osztályát is imádta díszíteni, de a karácsonyi vásárokra is szívesen vitte el a munkáit.
A doktornőm szerint remek elfoglaltságot találtam magamnak, hiszen figyelni és számolni kell közben, nincs időm máson gondolkodni" – mondja Erzsébet, akit az alkotás öröme gyönyörködtet.
A kihívások hajtják őt előre, mindig bizonyítani szeretne magának, hogy olyan dolgokat is elkészítsen, amik nem éppen szokványosak.
Fával, bőrrel, madzaggal, tobozzal, természetes anyagokkal díszítek. Szeretem, ha az általam készített portékán minden a helyén van, ízlésesen illeszkedik egymáshoz. Ezek életre szóló darabok, ezért sem szabad „összecsapni” őket. És egyébként is, a kézimunka akkor szép, ha pontos és precíz" – zárja Erzsébet, akinek hitvallását József Attila szavaival lehetne összefoglalni: „dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, ugy érdemes.”
Megjelent a MAGYAR7 51-52. számában.
