2021. február 24., 11:48

Körforgalmat építenek Dunaszerdahelyen

Március 1-jén délelőtt 10 órától lezárják a forgalom elől Dunaszerdahely egyik fontos csomópontját, a Nagyabonyi út, a Kertész utca és a Czibók utca kereszteződését. Megkezdődik ugyanis a sikabonyi körforgalom építése, amely biztonságosabbá és gyorsabbá teheti a közlekedést ebben a forgalmas kereszteződésben.

Itt épül majd a körforgalom
Fotó: Rozsár Vince

A dunaszerdahelyi önkormányzat számára prioritás a körforgalom megépülése. A környéken lakók és a gépkocsivezetők is türelmetlenül várták, hogy elkezdődjön a beruházás, mert a Lég felől Dunaszerdahelyre bevezető útszakasz és az említett utcák kereszteződése a megnövekedett gépkocsiforgalom miatt balesetveszélyes volt.

Az építkezés miatt forgalomelterelésre kell számítani

"A körforgalom építése miatt elterelik a forgalmat, az ideiglenes útirányt jelzőtáblák jelölik. A Lég irányába közlekedő gépkocsivezetőket a Borostyán utcán keresztül a Pozsonyi útra tereljük, majd onnan a Rényi utcán át haladva jutnak vissza a Légi útra. A Hodosba közlekedők nem tudnak majd letérni a Kertész utca irányába, ezért a Szabó Gyula utcán keresztül juthatnak el a szomszédos községbe. A Légi útra pedig a falun keresztülhaladva is vissza lehet jutni" – tájékoztatott Dömény Ľubomír, a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal műszaki és beruházási főosztályának vezetője.

A forgalomelterelés a teherforgalmat és a helyközi buszjáratokat is érinti. Az osztályvezető kihangsúlyozta, hogy a kamionok nem jöhetnek be a városba.

A 63-as főútról Nagyabonyon keresztül juthatnak el a Dunaszerdahely határában lévő cégekbe. A Nagyabonyba és Hodosba közlekedő buszjáratok pedig ideiglenesen az Amade László utcán keresztül fognak járni. A kereszteződés melletti OMV benzinkút az építési munkálatok alatt is nyitva tart.

körforgalom
Fotó:  dunaszerdahelyi.sk
A munkálatok előreláthatólag 45 napig tartanak

A városvezetés a kivitelező céggel már tavaly ősszel aláírta a szerződést, viszont a tél és a járványhelyzet miatt a munkálatok megkezdése idén tavaszra tolódott.

"A közbeszerzésen részt vevő cégeknek arra is kellett licitálni, hogy mennyi idő alatt tudják elvégezni a munkákat, és milyen hosszú ideig kell a forgalmat elterelni. Az építkezés körülbelül másfél hónapig fog tartani, de utána egyszerűbb és biztonságosabb lesz a közlekedés ezen a szakaszon. Ezért kérem a gépkocsivezetők és a környéken élők türelmét" – fogalmazott Hájos Zoltán polgármester, aki hozzátette, hogy az új körforgalomban kivezető sávok is megépülnek. Kiépül továbbá a közvilágítás, járda és kerékpársáv is. A beruházás 450 ezer euróba kerül, amit Nagyszombat megye és a dunaszerdahelyi önkormányzat közösen finanszíroz.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.