2022. október 26., 14:53

Meccs közben kishíján meghalt egy fiatal focista a Lévai járásban

Súlyosan megsérült egy 23 éves focista a Lévai járásbeli bajnokságban, az Oroszka Zsembér elleni találkozóján. A hírről a Čas.sk számolt be.

focista
Fotó: Futbal v okrese Facebook-oldal

Milan, a vendégcsapat játékosa a hazai, oroszkai csapat egyik játékosával ütközött össze. Ezt követően cserét kért, a sérült játékosnak még sikerült is a cserepadra leülnie, azonban ott elájult.

A helyszínre érkező mentők kritikus állapotban szállították Milant az érsekújvári kórházba.

Az ütközés másik érintettje, az oroszkaiak játékosa, Roderik a meccs után azt nyilatkozta, mélyen megrázták a történtek, az esetet nagyon sajnálja. Elmondása szerint nagyon gyorsan történtek az események, ő birtokolta a labdát, aztán Milan elvette tőle. A csapattársával együtt utána futottak, hogy visszaszerezzék a játékszert.

A csapattársa becsúszott, majd mind a ketten a földre kerültek, a sebesen érkező Roderik pedig már nem tudta elkerülni az ütközést, a sípcsontvédőjével fején találta Milant.

A kórházban CT-vizsgálatokat végeztek, amely alapján kiderült, hogy Milan súlyos agyvérzést kapott, ezért azonnal megműtötték.

Az érsekújvári kórház idegsebészeti osztályának főorvosa szerint nagy szerencse, hogy a fiatal játékos időben kórházba került és gyorsan sikerült őt megműteni. Milan azóta már magához tért, kommunikál, ám a beszéde és a reakciói még lassúak. Az idegsebész szerint már nincs életveszélyben.

A rendőrség is vizsgálja az esetet, testi sértés ügyében indítottak eljárást.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.