Kis gyülekezet erős akarattal

A körülbelül hétszáz lelkes Jólészen 32 református él. A településen, ahol Cházár András megyei főjegyző született, az elesettek, fogyatékosok szószólója, s ahonnan Reményik Sándor édesanyja származik, mintegy két évtizede van református gyülekezet.

Az istentiszteleteket egy valaha az evangélikus egyházzal közösen használt régi iskolaépületben tartják.

A gyülekezet az idén úgy döntött, templomot épít. Mivel az egyház a kezdeményezésüket anyagilag eddig nem támogatta, az összes megtakarított pénzüket egy templomépítésre alkalmas telek megvásárlására fordították, s bár az előszerződést már aláírták, a telek a bürokrácia lassan őrlő malmai miatt hivatalosan még nem került a birtokukba.

– A gyülekezet kinyilvánította az akaratát, hogy templomot szeretne építeni. Egy csodálatos terv ez, amit remélem, hogy a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház új vezetése értékelni és támogatni fog. De harminckét embernek egyszerre dobbant a szíve arra, hogy templomunk legyen. Egy picike gyülekezet így akar megerősödni. Nem nagy templomra vágyunk, hanem egy igazi kis magyar közösségi helyre, ahol az Urat dicsérjük. Az álmom egy egyedi, jurtát formázó, magyar templom. A verőcei Kárpát-haza templomához hasonló kicsi, magyar organikus, szakrális építmény – mondja Mudi Róbert református lelkipásztor.

A jólészi református egyházközség templomát közadakozásból és önkéntes munkával szeretnék felépíteni. Úgy érzik, ezen van áldás, ez építi a közösséget, nem pedig az, ha valamilyen projekt keretében valaki felépít nekik egy templomot, ők pedig ölbe tett kézzel nézik. Ehelyett a munkájukkal, a verejtékükkel építik majd. Ott akarnak lenni az alap öntésénél, a téglák adogatásánál, a tető cserepezésénél.

A lelkész szerint egy templom akkor lesz igazán a közösségé, ha abban benne van az emberek imája, adománya és kétkezi munkája. Az első adomány már meg is érkezett, a híres gróf Bethlen család leszármazottja, Bethlen Farkas százezer forinttal támogatta a templom építését.

Ahogy A kis herceg írója, Antoine de Saint-Exupéry mondja: Ha hajót akarsz építeni, nem szerszámokért és fáért kell küldeni az embereket, hanem fel kell kelteni bennük a végtelen tenger iránti vágyat. Mudi Róbert szerint a jólészi reformátusokban is ehhez hasonló vágy munkálkodik.

– Biztosak vagyunk abban, hogy templomot fogunk építeni az Úrnak, lélekben töltekezünk, és remélem, nemsokára a munkát is elkezdhetjük – mondja. Hozzáfűzi, a kis gyülekezetek, mint a jólészi vagy a várhosszúréti (ahol szintén nincs templom, a Gömöri Kézművesek Társulásának székhelyén, a Kézműves Házban tartják az istentiszteletet, befűtött búbos kemence mellett, kézműves termékek között) is tudnak nagyot álmodni, segítenek, ahol lehet. Részt vesznek például a felvidéki Vándorbölcső programban, amely felvidéki magyar családoknak segít, hogy a felvidéki magyar gyermekek bölcsőben ringhassanak.

A lelkipásztor szerint ahogyan hatalmas dolgok történnek egy istállóban, egy jászolbölcső mellett, ugyanúgy hatalmas dolgok történnek minden olyan helyen, ahol az Istennek a gyermekei összejönnek, legyen szó akármilyen kis közösségről.

– Ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük, mondja Jézus (Mt 18,20), s idézem Mesteremet én is. Mi Gömörben piciny gyülekezetek vagyunk, néha csak öten-nyolcan vagyunk egy istentiszteleten, viszont érezzük az Isten lelkének a jelenlétét.

Lélekben erősek és boldogok vagyunk, akármilyen kicsi a közösségünk. Jólész és Várhosszúrét így illik bele a karácsonyi evangéliumba.

De így tapasztalja meg az idén minden testvérem is a Kárpát-medencében, hogy bizony otthon, szűk családi körben is lehet karácsonyt ünnepelni, s át lehet élni a testet öltés csodájának misztériumát. Ha az Úr lelke ott van velünk, akkor igazi ünnepünk lehet. Ezt kell az idén megtanulnunk: behívni az Urat a hajlékunkba, a családunkba, az életünkbe. Egy különleges karácsony lesz az idei, talán templom és közösség nélkül, de semmiképp sem Isten nélkül. A 2020-as év nem az az év, amikor sok mindent kapunk, hanem amikor megtanulunk a még meglévő dolgokért hálát adni – mondja a lelkész, majd így folytatja: – Hogyha az Úr Jézus meg tudott születni Júda fejedelmi városai között a legkisebben, Betlehemben, akkor hiszem azt, hogy nincs olyan kis közösség, apró gyülekezet, nincs olyan (karantén idején) otthon összegyűlő hívő család, ahol ne tudnánk hittel és reménységgel megélni a karácsonyt.

Hozzáteszi, közösségi szempontból ez az év a nélkülözés éve, mindenkinek hiányzik a közösség. Ki vagyunk éhezve arra, hogy lássuk egymást, de ez nem ad okot az elkeseredésre.

Reménységet kell elhinteni mindenki szívében, reményt, hogy a helyzet változik, és újból láthatjuk egymást. A reményünket, a hitünket pedig ne szégyelljük megvallani, mert a reménység nem szégyenít meg.

– Legyen hát reménysége a felvidéki magyarságnak, várjuk az Isten fiát, akármilyen kis közösségben vagy szűk családi körben is vagyunk. Higgyük el, hogy Isten fia újból meglátogatja ezt a világot, újból megszületik a reménység! Higgyük, hogy ennek a világnak van megváltója, s ahogy a Biblia mondja, a korona az ő fején van. Ne a koronavírustól rettegjünk (bár van okunk óvatosnak lenni), hanem azt várjuk, aki igazán a koronát hordja, akármilyen kis közösségben élünk is, vagy a négy fal közé zárva töltjük is a karácsonyt. A világmindenség Ura érkezik ebben az ünnepben a Földre, s a korona az ő fején lesz! Így legyen mindenkinek reményteljes, szűk családi körben is áldott karácsonya! 

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/52. számában.