Királyhelmec történelmi ékkövet emelt ki a feledésből
Különös volt a délután szeptember 15-én Királyhelmecen. Mintha két idősík fedte volna egymást, amikor a város történelmének rg elfeledett eseménye átszivárgott a jelenbe, és ott élt, mozgott az utcákon, a mai emberek között. Lovasok, hintók, díszes ruhába öltözött főurak és udvarhölgyek indultak el kora délután a királyhelmeci Mailáth József Regionális Múzeum elől. A menethez egyre többen csatlakoztak, mire pedig a násznép megérkezett a Hősök terére, már hatalmas tömeg várta. Négyszáz éves főúri történet elevenedett meg a város utcáin, és egy új hagyomány első fejezete is megszületett.
A Királyi Bakchiádé – Főúri lakodalom című történelmi játékot első alkalommal rendezték meg. Nyáry Krisztina és Thurzó Imre 1618-as királyhelmeci esküvőjét idézték fel, egy olyan eseményt, amelyről két évvel ezelőtt még a városban is alig tudtak. Pedig nem mindennapi történetről van szó.
Thurzó Imre Thurzó György nádor egyetlen fia volt, Nyáry Krisztina pedig jelentős főúri családból származott. A fennmaradt források alapján az egykori lakodalom hatalmas esemény lehetett. Több tucat hintó és szekér, több száz fős kíséret mozgását kellett megszervezni, a vendéglátáshoz Bécsből is érkeztek fűszerek, különleges élelmiszerek és drága kelmék. A hosszú készülődés, a vendégek érkezése, az ellátás megszervezése szinte egy hadjárat logisztikáját igényelte. Mindez pedig Királyhelmecen történt.
Látványosan indult az új hagyomány
Sokan várakoztak a múzeum kapujánál, hogy elinduljon a menet, és végigvonuljon a város utcáin. A népes közönséget korhű viseletbe öltözött szereplők, lovasok és hintók vezették. A menet élén egy feltűnő, turbános alak haladt – Rimay János, aki arról mesélt, hogy épp az imént verekedett a török katonákkal, és bár a harcban felülkerekedett, a kardját elveszítette.
Rimay János Thurzó Imre bizalmi embere és tanácsadója volt, s a főúri lakodalom megszervezésében is szerepet vállalt. Négyszáz évvel később Királyhelmec egyik büszkesége, Nádasdi Péter színművész keltette életre. Rimayként ő vezette végig a menetet a városon, közben a lakodalom hátteréről, a főúri családokról és a kor izgalmas történéseiről mesélt. És bár Nádasdi Péter orgánumára aligha lehet panasz, a mögötte hömpölygő tömeghez az most kevésnek bizonyult: a 17. századi figura kezében ezért ott volt a nagyon is 21. századi megafon. A történelmi hitelességen ez mit sem rontott – sőt, szerethető humort vitt a látványba.
A Hősök terén aztán megelevenedett a főúri esküvő világa: tánc, zene, történelmi viseletek és szertartásos jelenetek követték egymást. A Fringia hagyományőrző csoport tagjai egy egész korszak hangulatát hozták közel a közönséghez, a történelmi vonalat pedig később további zenei programok folytatták. A tér környéke közben megtelt élettel. A régi korokat idéző eszközök, játékok és bemutatók a gyerekeket is vonzották. A kis ágyú eldördülése különösen látványos pillanat volt – ezt Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke sütötte el.
Az első alkalomra ekkora tömeget nehéz lett volna előre megjósolni. Pakosta Andrea szerint már a közösségi oldalra feltöltött, több ezres nézettségű videóból sejteni lehetett, hogy sokakat megmozgat a történet, a helyszíni érdeklődés azonban még ezt is felülmúlta.
– A Fringia csoportot már egy évvel korábban megkerestük az ötlettel. Azért is esett rájuk a választás, mert régóta foglalkoznak az Esterházy család történetével. Nyáry Krisztina pedig első férje, Thurzó Imre halála után Esterházy Miklós felesége lett, így a két történet között természetes kapcsolat adódott. Ez az első alkalom egyben egy új hagyomány kezdete is. A tervek szerint a történelmi játékot minden évben, szeptemberben újra megrendezzük. Hálásak vagyunk Kassa megyének és a térségért dolgozó bodrogközi képviselőknek, mert az ő támogatásuk nélkül ez a rendezvény talán létre sem jöhetett volna – legalábbis ilyen pompában bizonyára nem – mondta Pakosta Andrea, a Bodrogközi és Ung-vidéki Közművelődési Intézet igazgatója.
408 év után ismét Nyáryak Királyhelmecen
A rendezvény híre eljutott a Nyáry család ma élő leszármazottaihoz, akik Budapestről vették fel a kapcsolatot a múzeummal, majd személyesen is eljöttek Királyhelmecre. Talán ez volt az egész nap egyik legszebb történelmi csavarja. Miközben korhű ruhákban megelevenítették Nyáry Krisztina alakját és családjának világát, az egykori főúri család mai leszármazottai ott álltak a közönség soraiban.
Közben alig néhány lépésre innen egy másik történet is szó szerint előkerül a föld alól. A felújítás alatt álló Lorántffy-kastély alatt ugyanis egy korábbi épület, egy nemesi kúria alapjait találták meg a régészek. A kúria a 16. század közepe előtt állhatott, a reneszánsz tárgyak pedig arra utalnak, hogy előkelő család lakóhelye lehetett. Egyelőre nem tudni, kik éltek benne. Éppen ezért különösen izgalmas a lehetőség, hogy kapcsolat lehetett az épület és Nyáry Krisztina királyhelmeci kötődése között. Bizonyíték erre jelenleg nincs, az ott dolgozó régész azonban ezt sem zárta ki.
Nyáry Krisztina története beépül Királyhelmec történetébe
Királyhelmec történelmi emlékezetében eddig sokkal inkább Lorántffy Zsuzsanna volt jelen, akihez a város központjában álló kastély is kötődik. Nyáry Krisztina királyhelmeci kapcsolata ezzel szemben szinte teljesen feledésbe merült. A mostani rendezvény ezt az alig ismert történetet hozta közel a városhoz. És az egész lényegében véletlenül kezdődött.
Két évvel ezelőtt Kisvárdáról érkeztek vendégek a Mailáth József Regionális Múzeumba. Egy beszélgetés során Szivák Gábor, a kisvárdai Várday István Városi Könyvtár igazgatója vetette fel Nyáry Krisztina nevét és királyhelmeci kötődését. Innen indult a kutatás. Előkerült Nyáry Krisztina fennmaradt naplója, több történeti feldolgozás és digitalizált forrás, amelyekből lassan összeállt a királyhelmeci történet.
Két évvel később pedig már lovak, hintók, főúri ruhák és emberek százai között elevenedett meg Királyhelmec utcáin. Talán éppen ebben rejlett az első főúri lakodalom ereje: a város néhány órára közel engedte magához a múltját, megmutatta, és újra a sajátjává tette.
Az írás megjelent a Magyar7 2026/39. számában.