Kihelyezett irodát nyitott a munkaügyi hivatal a Samsung telephelyén
Szerdán (március 18.) kihelyezett irodát nyitott a Samsung galántai telephelyén a munkaügyi hivatal, azzal a céllal, hogy tájékoztassa a foglalkoztatási lehetőségekről a tömeges elbocsátásban érintett dolgozókat – közölte a TASR hírügynökséggel a Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal (ÚPSVaR) sajtóosztálya.
– közölte a hivatal. Az iroda minden szerdán 10 és 12 óra között fogadja az ügyfeleket. Ha szükséges, módosítják a nyitvatartási időt.
– tették hozzá.
Február végéig összesen 3371 állásajánlat volt a Galántai járásban.
– közölték.
A Samsung Electronics Slovakia bejelentette, hogy február végén bezárja a galántai televíziógyártó üzemét. A termelés fokozatosan, több szakaszban áll le. A Galánta melletti, gányi (Gáň) logisztikai központ továbbra is működik.