Kiegyensúlyozott költségvetés Zselízen
Zselíz város képviselő-testülete még a tavalyi utolsó, sorrendben 24. ülésén tanácskozott a városi pénzügyekről, illetve azok költségvetési kereteiről. Módosították a város tavalyi költségvetését, és jóváhagyták az ideit a következő két évre vonatkozó prognózissal egyetemben.

Amint arról a Zselízi Hírmondó beszámolt, a tanácskozás elején a képviselők a 2024-es költségvetés 4. módosításának javaslatával foglalkoztak, amelynek lényege – mint a város közgazdásza megjegyezte – a város alapvető pénzügyi keretének összhangba hozatala a tényleges helyzettel. Monika Tomeková elmondta, hogy a város a tervezettnél 85 ezer euróval kevesebb forráshoz jutott a részesedési adóból, és ezt a hiányt az állam csak részben fedezte:
A városi újság szerint ezzel kapcsolatban Csenger Tibor, a pénzügyi bizottság elnöke jelezte: a tavalyi költségvetésben bekövetkezett változások az idei évre vonatkozó tendenciákat is jelzik, nevezetesen a személyi jövedelemadóból finanszírozott részadó csökkentését.
– idézte a Zselízi Hírmondó Csenger Tibort.