Kicsind - három pályázatot sikerült megvalósítaniuk
Megújult a kultúrház konyhája, két pályázatból pedig parkosított a község.

Pásztor Rita a harmadik választási ciklusát tölti a község élén. Egy mostanság futó felmérés szerint a lakosok mód felett elégedettek munkájával.
Portálunknak elmondta, az utóbbi időben három pályázatot sikerült megvalósítaniuk, teljesen megújult a kultúrház konyhája – új lett a falicsempe, beépítésre került a háromemeletes sütőrendszer, nagy olajsütő, a gáztűzhely nagyobb, hatlaposra cserélődött, újak a nagy hűtőszekrények és természetesen a munkaasztal is. „Ez volt az idei év legfontosabb felújítása. Nagyon kellett már, hiszen megújult kultúrházunk számos községi és magán rendezvénynek ad otthont, többek között lakodalmaknak is. Megvalósításukhoz elengedhetetlen egy modern konyha” – fejtette ki.
Megtudtuk, pár éve újultak meg épületeik a falu központjában – a kultúrház, a községi hivatal és az óvoda épülete. A könyvtár belső terének egyedi kialakítása is a vége felé közeledik. Ezen épületek előterében folyt a parkosítás az Alsó Garam menti Fejlesztési Társulás és a Szlovák Környezetvédelmi Iroda pályázataiból. Tíz nagy virágládát is sikerült beültetniük virágokkal és zöldnövényekkel.
A koronavírus helyzetről szólva a polgármester asszony elmondta, hogy Istennek hála, egyelőre a vírus által okozott szövődmények súlyosabb esetei elkerülték a községet és bízik abban, hogy ez a jövőben is így lesz. Az oltakozási kedv növelésére a magánbeszélgetéseket tartja járható útnak, ő maga is több esetben személyes beszélgetések keretében magyarázza a lakosoknak az oltás mibenlétét és jelentőségét. Akinek az utazás problémát okoz, azt ő maga viszi el szolgálati autóval a párkányi oltóközpontba, de a karanténba kerülőknek is igyekszik segíteni.