Kevesebb a bozóttűz Nógrádban
A tavalyi évhez képest a felére csökkentek a bozót -és erdőtüzek Nógrádban - tájékoztatott Mesiarik Marián, a Füleki Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke.

Míg a tavalyi évben áprilisig legalább tizenkét tűzesetnél segédkeztek a füleki Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai Fülek környékén, idén ez a szám 50%-kal visszaesett.
„Márciusban és áprilisban a leggyakoribbak a kinti tűzesetek. Természetesen tilos és a természetnek sem tesz jót a száraz gaz begyújtása, viszont az emberek ezt sokszor figyelmen kívül hagyják. Idén azonban mintha felelősségteljesebb lenne a hozzáállás. Ugyanis a statisztikák szerint a húsvéti ünnepek alatt össz-szlovákiai viszonylatban is 17%-kal csökkent a tűzesetek száma” - tudatta Mesiarik Marián.
Valószínűleg a kijárási tilalomnak is köszönhető, hogy az emberek nem tartózkodnak annyit a szabadban, mondja az elnök.
„A természetjárás jót tesz a testnek és a léleknek, főleg a bezártság idején érezzük a hiányát. Tapasztalataink szerint, akik kimozdulnak inkább sétálnak, túráznak, nem sütögetnek. Ezáltal nem adnak lehetőséget a tűz kialakulásának” - nyilatkozta.
Ezidáig Füleket és a környéket a nagy tüzek elkerülték. Inkább a száraz gallyak meggyújtásából keletkező tüzekhez, a gondatlanságból elkövetett gyújtogatáshoz hívták az önkénteseket.
„Vannak olyan helyek a környéken, ahol minden évben oltunk. Eddig egyikhez sem riasztottak. Hál’ istennek, ahogy nő a zöld fű, benövi a gazos részt, ezáltal nehezebben terjed a tűz is. Viszont oda kell figyelni, mert fokozott tűzveszély van érvényben a Losonci járásban is, ami azt jelenti, hogy tilos tüzet rakni az erdőkben, vagy az erdőkhöz közeli mezőkön, kertekben. Ez a tilalom visszavonásig érvényben van” - tette hozzá.
A koronavírus járvány természetesen az önkéntes tűzoltók életét is befolyásolja.
„A szájmaszkok viselése egy-egy vonulásnál eléggé megnehezíti a dolgunkat. Ugyanis vannak bajosan megközelíthető helyek, ahova hosszabb távon keresztül, sokszor dombon felfelé 20-25 kilós puttonyfecskendőt cipelünk magunkkal. Ilyenkor a légzés szempontjából a szájmaszk nem a legkellemesebb viselet.”
A kétheti rendszerességgel megtartott képzéseik jelenleg online zajlanak. Az elméleti anyagokat elektronikusan minden tag megkapja, és otthon áttanulmányozza. A szertárba viszont 1-2 személy bejár, ugyanis a kocsikat hetente egyszer ellenőrizniük kell, hogy mindig bevetésre készek legyenek.
Az önkéntes tűzoltók segédkeztek a városnak a szájmaszkok széthordásában is. Közel 1500-at kézbesítettek az időseknek és egyéb veszélyeztetett csoportoknak. Bár nyugodtabb időszakot tudhatnak maguk mögött, mégsem lazsálnak. A csapat megfelelő emberi erőforrással és felszereléssel 100%-osan felkészült, és bármikor bevetésre kész.
