Kétszáz család karácsonyát tették szebbé

Ez a szervezet még csak hároméves, ám az a szeretetszolgálat, amit tagjai végeznek, sokkal hosszabb ideje jelen van Dunaszerdahelyen. Bugár György már 2005-ben megalakította a városi segélyszervezetet, ennek munkáját folytatja a plébániai karitász. Egyházi intézményről lévén szó, az elnöki tisztet csak a helyi plébános töltheti be minden településen. Náluk Mons. Szakál László János esperesplébános, magyarázza Bugár György, akinek vezetői munkáját egy alelnök és egy pénztáros is segíti. A karitász, hála Istennek, nem demokratikus, hanem egyházi hierarchikus intézmény. Legfelül van a Jóisten, mondja György, és mosolyogva hozzáteszi: legalul pedig ő. Majd komolyra fordítva a szót, arról beszél, nem egyszerű a közösséget összetartani. Főleg ha évről évre egyre jobb munkát szeretnének végezni. Imádságos, evangéliumi küldetése van a karitásznak, amit a legnehezebb teljesíteni. Sok mindenre oda kell figyelni, de elmondható, hogy a csoport erős, bár a 10-12 állandó önkéntes mindegyike az idősebb generációhoz tartozik. Többen nyugdíjasok.

A munka nem kevés, állandó szervezést igényel. Nagy szükség van a lelkesedésre, a belső meggyőződésre, hiszen mindenki a szabadidejében segít. Nem napokban, de hetekben, sőt hónapokban mérhető az az idő, amit az év során nem pihenéssel és nem a családjukkal, hanem a mások javára végzett munkával töltenek.

Tevékenységük egész évben folyamatos. Egy-két hetet kivéve minden szombaton nyitva van a központ, reggel nyolctól tízig. Ekkor bárki betérhet adományért, vagy hozhat bármit, amivel segíteni szeretne. Szerdánként pedig a karitász önkéntesei találkoznak, hogy megbeszéljék a tennivalókat, rendszerezzék, csomagolják az összegyűlt adományokat. Ezek szétosztása, csomagolása és a rászorulókhoz juttatása is komoly munkát és szervezést igényel.

A tizenkét hónap alatt tíz nagyobb rendezvényük van. Januárban tartják az évzárót, kiértékelik az előző évet, és kitűzik az új terveket. Évente kétszer, március és szeptember első hétvégéjén nagy gyűjtést szerveznek, főleg ekkor telik meg a raktár ruhaneművel, játékokkal, iskolaszerekkel, drogériával. Májusban missziós tevékenységként részt vesznek a Magyar majálison, majd az őszi Csallóközi vásárban is, ahol az értékesebb adományokat teszik pénzzé. Asztalterítők, dísztárgyak, bögrék, játékok, könyvek találnak új gazdára, a perselybe dobott összeget pedig arra fordíthatja a karitász, amire szükségük van a rászorulóknak, de adományokból nem tudták beszerezni. Júniusban az egész egyházmegyében meghirdetik az úgynevezett karitászhetet. Ebbe a rendezvénybe a dunaszerdahelyiek két napon át kapcsolódhatnak be. Ekkor gyűjtést hirdetnek a hajléktalanszálló részére, valamint adományoznak a segítségkérőknek.

Az év végi nagy hajtásra belsőleg is fel kell készülni. Októberben lelki napot tart a közösség, ilyenkor a tagok a plébánián találkoznak. Novemberben a Tesco háromnapos országos adománygyűjtő akciójának dunaszerdahelyi fő szervezője a plébániai karitász. A tavaly november 21–23. között tartott gyűjtésben 2700 euró értékben több mint 2200 kilogramm tartós élelmiszert és tisztálkodószereket gyűjtöttek össze. Ezt decemberben csomagolták és osztották szét a rászorulóknak. Nekik köszönhetően csaknem 200 családnak lett szebb az adventje és a karácsonya 2019-ben is.

Karácsony előtt a városi hivatal szociális osztályával közösen szervezték meg a szokásos adventi teadélutánjukat. Ide olyan családokat hívtak meg, amelyek sok gyermeket nevelnek, vagy beteg gyerekeket, családtagokat ápolnak nehéz körülmények között.

Körülbelül húsz családot szoktak megszólítani, de nem mindegyik fogadja el a meghívást, mert nem kívánják nyilvánosság elé tárni a sorsukat. De ezek a családok sem maradnak segélycsomag nélkül, őket is felkeresik, és személyesen viszik el nekik az adományokat.

Tavaly eldöntötték, hogy munkájukban nem a mennyiségre, hanem a minőség javítására összpontosítanak. Arra törekedtek, hogy valóban olyanok kapjanak segélyadományokat, akik rászorulnak. Hiába mondják, hogy nem szabad különbséget tenni a segítséget kérők között, előfordul, hogy mégis muszáj, mondja elkomoruló arccal Bugár György. Azok, akik rámenősek, követelőzők, miközben tudják róluk, hogy nem rászorulók, elvinnék az egész karitászt mindenestül. Megtörtént, hogy a kabátomat akarta levenni rólam egy „rászoruló”, pedig gazdagabb, mint én, meséli a felháborító történetet a sokéves tapasztalattal rendelkező vezető azokról, akik szemtelenül visszaélnek a segélyszervezet jólelkűségével.

Elmondja, hozzájuk főleg ajánlás útján kerülnek a segítségre szoruló emberek. A pap, a polgármester, vagy a tanító veszi észre őket, hiszen ők ismerik a legjobban a környezetükben élőket.

Szerdán és szombaton azonban sok „érdemtelen” is eljön a központba. Őket senki nem ajánlja, saját magukat ajánlják, de mégsem küldik el őket. Ha azt mondja, éhes, enni kap, ha azt mondja, fázik, akkor meleg ruhát. Ha azonban megtudják, hogy hazudott és csalt, akkor legközelebb elutasítják, mondja a vezető, aki azt is elárulja, többször megesett, hogy a tőlük kapott adományt a központból kilépve elkezdték árulni, s mire a harmadik utcába értek, mindent pénzzé tettek. Az ilyen embereket megpróbálják kiszűrni, mondja határozottan Bugár György. A terveikről elárulta, hogy az idén igyekeznek felkeresni azokat a családokat, akik önszántukból nem kérnének segítséget, pedig szűkös körülmények között élnek. Mert a plébániai karitász a ténylegesen rászorulók megsegítésére jött létre.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/1. számában.