2021. január 24., 16:57

Kétnyelvű intézmény egynyelvű igazgatója

A múlt évben A Smer Nyitra megyében még keménykedik című írásunkban foglalkoztunk a megyei fenntartású érsekújvári Anton Bernolák Könyvtár igazgatói tisztségére kiírt pályázattal. A cikkben megfogalmaztuk kételyeinket Helena Bohátovának, a pályázat győztesének az alkalmasságát illetően, akinek a kinevezéséről a megyei önkormányzat akkor még nem határozott. A sokoldalú smeres politikus hölgy, megyei képviselő ugyanis villamosmérnöki képesítéssel rendelkezik, és volt már minden, csak könyvtáros nem.

Az érsekújvári Jedlik Ányos Elektrotechnikai Szakközépiskola egykori tanára, majd a sokáig egyeduralkodó Smer járási elnöke választási időszakonként váltogatta a járási hivatal elöljárói és a munkahivatal igazgatói tisztségét, miközben több választási időszakban is megyei képviselői mandátumot szerzett Ficóék színeiben.

Miután a Smer kikopott a kormányból, Bohátová tündöklése is véget ért a régióban, állami hivatalokban vezetői álmokat már nem dédelgethetett, de a Nyitra megyei önkormányzatban továbbra is képviselőként tevékenykedik, mivel a megyei választásokra a helyhatósági választásokkal egy időben csak 2022-ben kerül sor. Ezt igyekezett kihasználni, hogy mégiscsak valamilyen igazgatói székhez jusson lakóhelye közelében nyugdíjba vonulásáig.

Így került a képbe az érsekújvári Anton Bernolák könyvtár, amely kétnyelvű, szlovák–magyar intézmény: Knižnica Antona Bernoláka v Nových Zámkoch, Anton Bernolák Könyvtár Érsekújvár. Bohátová képviselő pedig nem tud magyarul, arról az apróságról nem is szólva, hogy tudomásunk szerint a mérnöknő könyvtárosként még soha nem dolgozott, de a személyére szabott pályázati feltételek között sem a szakképzettség, sem a kétnyelvűség, sem a gyakorlat nem szerepelt.

Meg kell jegyezni, hogy a megyei fenntartású érsekújvári könyvtár esetében nem a Bohátová által megnyert pályáztatás volt az első forduló.

Ezt megelőzően egy kiváló, akkor még belső szakember, Kecskés Ildikó könyvtáros szaktanácsadó, a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke is pályázott. Az MKP 11 tagú megyei frakciójának az első pályáztatás alkalmával nem sikerült Kecskés Ildikó jelölését kellő mértékben megtámogattatni.

A szlovák koalíció kezdeményezésére azért választották szét az egységes érsekújvári körzetet annak idején párkányira és újvárira, hogy a magyar pártok képviselőjelöltjei az érsekújvári választási körzetből ne tudjanak a Nyitra megyei önkormányzatban mandátumhoz jutni. A járás két választási körzetre osztásának kezdeményezői között akkor ott szerepelt Helena Bohátová is. 

Nyitra megye önkormányzata a tavalyi 22. ülésén 35 támogató szavazattal hagyta jóvá Bohátová kinevezését az érsekújvári könyvtár élére, aki 2020. november 1-jétől tölti be az intézményben az igazgatói tisztséget. A képviselő-testületi ülésen a vitatott témában csupán egyetlen felszólaló volt Klein Ottokár érsekújvári polgármester személyében, aki a könyvtár új épületbe való átköltöztetésének szükségére hívta fel a képviselők figyelmét.

Érdekes továbbá megjegyezni azt is, hogy amíg a helyi önkormányzatok esetében az ide vonatkozó törvény tiltja, hogy helyi képviselő egy városi fenntartású intézmény (például alapiskola) igazgatója legyen, addig a megyékről szóló 302/2001 sz. törvény lehetővé teszi, hogy megyei képviselő egyúttal megyei fenntartású intézmény vezetői tisztségét is betöltse. Az önkormányzatiság elve tehát finoman szólva nem egységes módon érvényesül.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/3. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.