Két nap háborús forgatókönyv szerint Nagykaposon
Szirénázó mentők, tűzoltók, rendőrök és katonák mozgása törte meg a megszokott csendet és rendet Nagykaposon. Egy drón becsapódását, robbanást, tüzet, tömeges sérültellátást és evakuálást szimuláltak, miközben több száz ember dolgozott azon, hogy minél valósághűbb körülmények között derüljön ki, hogyan működik a rendszer akkor, amikor minden perc számít. A gyakorlatba országos szinten hét tárca kapcsolódott be, a helyszíneken pedig a mentőegységektől az önkormányzatokon át a kórházakig számos szervezet kapott feladatot.
Mindez szerencsére csak szimuláció volt. Az eseményt megelőző napokban több bodrogközi település is előre figyelmeztette a lakosságot, hogy szeptember 2-án és 3-án nagyobb rendőri, tűzoltói, mentőszolgálati és katonai jelenlétre lehet számítani. A tájékoztatásnak gyakorlati oka volt: ne keltsen riadalmat egy váratlan légiriadó vagy szokatlan járműmozgás, és az emberek ne kezdjék el tájékozódás céljából hívni a 112-es segélyhívót.
Amikor augusztus végén néhány érintett polgármestert megkerestünk azzal, hogyan készülnek a gyakorlatra, a részletekről még nem nyilatkozhattak. Annyi azonban kiderült, hogy a településvezetők sem ismerték pontosan, milyen feladatok jutnak majd nekik. Néhány nappal később aztán elkezdődött az Árnyak a felhőkben elnevezésű országos gyakorlat.
A Bodrogközben mindebből a lakosság jóval kevesebbet érzékelhetett. Perbenyikben és Kistárkányban járva az ott élők azt mondták, mentőegységeket, katonai járműveket vagy látványos beavatkozást nem láttak, a szirénák viszont többször is megszólaltak. Hasonló tapasztalatokról számoltak be Dobrán is. A minisztérium előzetes terve szerint ezeken a településeken a többi között a helyi válság-stábok működését tesztelték, így a gyakorlat jelentős része a községi hivatalokban történt.
Minden helyzetre fel kell készülni
Nagykaposon már egészen más kép fogadta az embert. A forgatókönyv szerint egy azonosítatlan katonai légi eszköz megsértette Szlovákia légterét, majd egy ipari létesítményt ért találat. Robbanást, tüzet és nagyszámú sérültet szimuláltak, a helyszínre pedig mentők, tűzoltók, rendőrök és más egységek érkeztek.
A sérülteket több mint negyven statiszta „alakította”. A mentőknek fel kellett mérniük az állapotukat, ellátni és a sérülések súlyossága szerint osztályozni őket, majd egy részüket a nagymihályi, másokat a tőketerebesi kórházba szállítottak. Az egészségügyi intézmények közben azt próbálták ki, hogyan tudnának egyszerre nagy számú sérültet fogadni és ellátni.
A szimuláció nem állt meg a mentésnél. A résztvevőknek olyan váratlan helyzetekre is reagálniuk kellett, mint a lakossági pánik, zavargások, fosztogatás vagy ellenőrizetlen információk terjedése. Nagykaposon minden helyzetet „elpróbáltak”: a városi válságstáb működését, a döntéshozatalt, az egyes szervek közötti kommunikációt és a lakosság tájékoztatását is.
A második napon a légiriadó és az evakuálás került előtérbe. A gyakorlatba a nagykaposi iskolák is bekapcsolódtak. A helyi gimnázium végigkövette a válsághelyzet kezelésének teljes folyamatát az illetékes szervek értesítésétől és a lakosság tájékoztatásától a mentőegységek beavatkozásán át az emberek biztonságos elhelyezéséig és evakuálásáig. A Vöröskereszt munkatársa elsősegélynyújtás-bemutatót is tartott.
A belügyminisztérium szerint a gyakorlat célja az volt, hogy valósághű körülmények között ellenőrizzék, mennyire felkészült az ország válságkezelési rendszere. Azt vizsgálták, hogyan működik együtt a mentőszolgálat, a tűzoltóság, a rendőrség, a hadsereg, az önkormányzatok és az egészségügyi rendszer; milyen gyorsan jutnak el az információk az érintettekhez, illetve hol vannak olyan pontok, amelyeken még javítani kell. A szervezők a hangsúlyt arra helyezték, hogy a gyenge pontok lehetőleg még egy valódi veszélyhelyzet előtt derüljenek ki.
Mit szólt mindehhez a lakosság?
A közösségi oldalakon megjelent figyelmeztetések és beszámolók idején vegyes, de sokszor kritikus reakciók jelentek meg. Voltak, akik szükséges és előrelátó felkészülésnek tartották a gyakorlatot, tekintettel a szomszédos Ukrajnában zajló háborúra. Mások a gyakorlat szükségességét vagy költségeit kérdőjelezték meg, és többen azt vetették fel, hogy egy valódi válsághelyzetben vajon ugyanolyan gördülékenyen működne-e a rendszer, mint most. Megint mások a mindennapi sürgősségi ellátás tapasztalataival állították szembe a gyakorlat során látott gyors reagálást.
A közösségi oldalak hozzászólásai természetesen nem tekinthetők reprezentatív felmérésnek, de éreztetik, hogy az itt élő emberekben kérdéseket vetett fel ez a két nap.
Miért éppen itt?
A lakossági reakciók talán nem is meglepők. Annál inkább feltűnő, hogy a gyakorlat számos részletét közölték: ismertették a forgatókönyvet, a résztvevő szervezeteket, a helyszíneket és a szimulált helyzeteket is. Egy kérdésre azonban egyik hivatalos tájékoztatás sem adott érdemi választ: miért éppen most, és miért éppen ezen a kelet-szlovákiai vidéken rendezték meg a gyakorlatot? A hivatalos kommunikáció a jelenlegi biztonsági kockázatokra való felkészülést hangsúlyozta, a helyszínválasztást indokoló konkrét térségi veszélyt azonban nem nevezett meg. A kérdés a helyiekben is felmerült: több hozzászóló maga hozta szóba a közeli ukrajnai háborút.
Egy ukrán határhoz közeli térségben a drónbecsapódás, a légiriadó és az evakuálás szimulációja óhatatlanul másként hat, mint egy teljesen elvont katasztrófavédelmi forgatókönyv. Hivatalosan ugyanakkor a szervezők sem a helyszínválasztást, sem a gyakorlat időzítését nem kapcsolták össze az orosz–ukrán háborúval.
Visszatért a nyugalom
A Bodrogköz a két nap során szinte végig nyugodt maradt, de már a nagykaposiak is fellélegezhetnek. Elhallgattak a szirénák, visszahúzódtak a mentő- és rendvédelmi egységek, a város pedig lassan visszatért a megszokott hétköznapokhoz. A látványos rész ezzel véget ért, a kevésbé látványos munka azonban csak most kezdődik: annak értékelése, mi működött jól, hol akadtak gyenge pontok, és min kell még javítani.
Hogy szükség lesz-e valaha mindarra, amit ezen a két napon gyakoroltak, senki sem tudhatja. Abban azonban mindenki egyetért, jó lenne, ha élesben soha nem lenne szükség ezekre az ismeretekre.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2026/38. számában.
