2023. május 26., 10:45

Kárpát-medencei búzaszentelő ünnepség Hanván

A Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem program nyitóeseményét minden évben más külhoni térségben tartják, ezáltal is erősítve az összetartozás és a szolidaritás eszméjét. Idén Hanvára esett a választás, a szervezést a Szlovákiai Agrárkamara és a Gazda Polgári Társulás a helyi Agrárius Kft.-vel közösen vállalta.

búzaszentelés
Fotó: Virsinszky Tamás

A rendezvényen Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara elnöke kifejtette, a mezőgazdaságot sújtó válságok ellenére az adakozó kedv megmaradt, amelyet az is bizonyít, hogy 2022-ben a felvidéki falugazdászok 94 tonna búzát gyűjtöttek össze, 15 gyűjtőponton több mint kétszáz adakozótól.

Idén a következő felvidéki településeken folyik búzagyűjtés: Dunaszerdahely, Komárom, Szalatnya, Zselíz, Petres, Dobóca, Alsópokorágy, Tornagörgő, Nagyrőce, Komaróc, Ladmóc, Abara, Tőketerebes.

Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke kiemelte, hogy a nemzeti összetartozás ma már nem csak egy-egy szál a magyar közösségek között, hanem egy színes, erős, tartós szövet – hangsúlyozta, majd utalt a határon túli magyarok és az anyaország egymásra utaltságára.

Olyanok vagyunk mint 15 millió búzaszem, amelyhez a kovászt a nyelvünk, a szokásaink és a közös céljaink adják

- mondta Forró Krisztián, a Szövetség elnöke.

– Időről időre azt is megéljük, hogy az ocsú elválik a búzától. A jó gazda azonban tudja, hogy a család asztalára kerülő kenyeret csakis egészséges magból szabad sütni. Megszívlelendő tanulság ez mindannyiunk számára. A széthúzásért nagy árat fizethetünk. Tudatosítanunk kell, hogy nem a visszafelé mutogatás, hanem az előremutató munka a siker receptje, s ha így teszünk – Tompa Mihályt idézve – nem fog oldott kéveként széthullani a közösségünk – jegyezte meg Forró Krisztián, rámutatva, hogy Gömör mint annyiszor a múltban, most is jó példával járt elöl. A Rimaszombati járás egységesen kiállt a Szövetség mellett, s azt sem felejthetjük, hogy múlt ősszel a Szövetség színeiben itt kapta meg a a legtöbb polgármester a választók bizalmát – hívta fel a figyelmet a párt elnöke.

hanva
Fotó:  Virsinszky Tamás
Papp Zsolt György, a Magyar Agrárminisztérium helyettes államtitkára emlékeztetett, a program elindítása óta megszázszorozódott a felajánlott mennyiség. A számok nyelvén ez 600 tonna lisztet, 10 ezer gazdálkodót, százezer éhes szájat, 15 millió búzaszemet és egy nemzetet jelent – ismertette.

–  Ma már ez nem csak a búzáról, hanem a lélekben megvalósuló közösségépítésről szól. Nemcsak lisztet, búzát, hanem vetőmagot úgyszintén biztosítunk, mert nemcsak halat, hálót is adni akarunk – tette hozzá Jakab István, az Országgyűlés alelnöke.

A hanvai diakóniai központ udvarán ökumenikus istentisztelet is tartottak, amelyen Nt. Nagy Ákos Róbert, a Gömöri Református Egyházmegye esperese, Lisák Viktória, rimai evangélikus esperes és Bize Norbert, Abafala katolikus plébánosa szolgált. A nap hagyományos záróakkordjaként a résztvevők huszárok felvezetésével, zászlókkal vonultak a búzatáblához, ahol megvalósult a búzaszentelés.

Megjelent a Magyar7 2023/21. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.