2020. december 11., 20:44

"Kár lenne veszni hagyni!" Richard Sulík a vajáni hőerőműben járt

Az Ung-vidéken épült vajáni hőerőművet kár lenne veszni hagyni, mert nagyon jó az infrastruktúrája, és számos ígéretes projekt megvalósításának lehetősége körvonalazódik vele kapcsolatosan – jelentette ki ma, a hőerőmű látogatása során Szlovákia gazdasági minisztere.

Galéria
+1 kép a galériában
Fotó: TASR
Pillanatnyilag a kihasználtsága mindössze 20 százaléknyi, így értelemszerűen veszteséges. Sorsa már egy jó ideje bizonytalan, pedig  valaha Csehszlovákia egyik legerősebb erőműve volt, és a komplexum nagyon jól lett megépítve"

- mondta Sulík.

Az erőmű széles nyomtávú vasúttal is rendelkezik, és közvetlen hozzáférése van a fő tranzitvezetékhez is. Ezért nagyon alaposan mérlegelni kell, mi legyen a sorsa.

Szlovákia csak 34 százalékos részesedéssel rendelkezik a Szlovák Erőműveknél (SE), így az  SE vezetése dönt Vaján sorsáról. Sulík szerint kár lenne azt bezárni, hiszen ígéretes projektek megvalósulása van kilátásban, pl. az egyik lehetőség iszapmedencékre épített szolár parkokról, míg a másik a faforgács és a műanyagok elégetéséről szól.

Ez gazdaságilag különösen 2027 után lesz fontos, amikor a hulladéklerakókat fel kell majd számolnunk.

Remélem, hogy kedvező körülmények között, ha például felhasználjuk a Just Transition Fund  Alapot, Vaján tovább működhet. Ez a régió számára is nagyon hasznos lenne"

- tette hozzá Sulík.

A Szlovák Erőművek vezérigazgatója, Branislav Strýček azzal pontosította az elhangzottakat, hogy a szilárd másodlagos tüzelőanyag-égetés vizsgálatait a jövő év februárjában folytatják. Vaján március végéig biztosítja az áramot. A tesztek eredménye alapján a Szlovák Erőművek áprilisban dönt az erőmű sorsáról.

Strýček szerint az erőmű más tüzelőanyagra való áttérésének korábbi tesztjei jól sikerültek, bár a klór kibocsátása magasabb volt az engedélyezettnél, így jelenleg ezt a műszaki  problémát próbálják elhárítani. Gazdaságilag az erőmű így nyereséges lenne.

Jelenleg Vajánban mintegy 40 megawatt (MW) villamos energiát termelnek, ami a 220 MW teljes kapacitás mintegy 20 százaléka. Karácsonykor, amikor az áramfogyasztás csökken, az erőmű leáll, ám januárban újra üzembe helyezik azt.

Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.