Kapcsolódás, inspiráció, ötletbörze
Színes szakmai programok jellemezték a 2021. március 15-19. között online térben megrendezett Könyvtári Roadshow-t. Az eseményt a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete szervezte a szlovákiai magyar könyvtárosok és az egyesület tagjai számára. A rendezvénysorozaton összesen 53-an vettek részt.
A résztvevők legnagyobb százaléka (51%) városi, vagy regionális városi könyvtárban dolgozik. 19%-ban községi könyvtárosok, 13%-a egyéb (egyetemi, szakkönyvtár) könyvtárban tevékenykedő, 9%-a iskolai könyvtáros, a maradék 8%-a pedig az SZMKE tagjaként vett részt.
Összesen 23 település könyvtárosai képviseltették magukat: Alistál, Dercsika, Diósförgepatony, Dunaszerdahely, Ebed, Ekecs, Érsekújvár, Gúta, Ipolyság, Kassa, Kéty, Köbölkút, Komárom, Losonc, Nagymegyer, Negyed, Párkány, Pozsony, Rimaszombat, Somorja, Szőgyén, Udvard, Zselíz. A résztvevő 28 könyvtárból a következő mértékben képviselték magukat az egyes könyvtártípusok: 32% községi, 39% városi vagy regionális városi, 14% iskolai, 14% egyéb (egyetemi vagy szakkönyvtár).
A programok öt napon át online zajlottak. Minden nap más előadó tartott prezentációt, illetve workshopokat. A program kialakításánál fontos szempont volt, hogy a kínálat minden könyvtártípus számára tudjon hasznos szakmai tartalmat közvetíteni.
Az első nap március 15-én Egyházi Dóra az SZMKE elnöke adott elő az egyesület jelenlegi helyzetéről, illetve jövőbeli lehetőségeiről. Bemutatásra kerültek a 2019-ben a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával megvalósult kutatás eredményei, amiben Roncz Melinda, a Fórum Kisebbségkutató Intézet Bibliotheca Hungarica könyvtárvezetője és Reicher Erika, a Selye János Egyetem Egyetemi Könyvtárának könyvtárosa is részt vettek. A kutatás keretében Szlovákia többségében magyarlakta településeinek könyvtárait vizsgálták. 388 településen összesen 308 működő, aktív könyvtárat regisztráltak. A kutatás eredményei és a vizsgált települések aktív könyvtárainak adatbázisa az egyesület weblapján megtekinthető (http://szmke.sk/research).
Az előadás után két csoportban tartott Egyházi Dóra workshopot. A kiscsoportos munka fókuszában a biblioterápia állt. A résztvevők megtudhatták, milyen lehetőség rejlik a kiscsoportok irodalomterápiában, milyen eszközök állnak a könyvtárosok rendelkezésére. A fejlesztő, segítő biblioterápia módszerét egy konkrét foglalkozáson keresztül tapasztalhatták meg.
Ezúttal Márai Sándor születésének tavalyi évfordulója kapcsán Eszter hagyatéka című kisregényén keresztül került bemutatásra a biblioterápia mint módszer.
Március 16-án Roncz Melinda a Fórum Kisebbségkutató Intézet Bibliotheca Hungarica könyvtárvezetője, az SZMKE titkára mutatta be az Intézet digitalizált tartalmait. A több éve épülő digitális adatbázisok rengeteg lehetőséget rejtenek. A szlovákiai magyarok örökségének értékes anyagaihoz juthatunk hozzá az Intézet által működtetett honlapokon (adatbank.sk).
Az előadást követően Roncz Melinda két csoportnak tartott gyakorlati foglalkozást Digitálisnyomozó-képzés címmel. A téma az online tartalmak voltak.
A könyvtárosok maguk is kipróbálhatták, az egyes adatbázisok használatát. Megtanulhatták, hogy mit tudnak majd ajánlani könyvtáraik olvasóinak az online tartalomszolgáltató oldalak és a jelentősebb könyvtárak online elérhető anyagaiból.
Március 17-én Péterfi Rita, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum főigazgatója tartott előadás. A prezentáció fókuszában a változásban rejlő lehetőség volt. Elsősorban saját intézményük szolgáltatásain keresztül mutatott be jó példákat: webináriumos képzés, chatkönyvtáros tájékoztatás, a kitelepüléses kölcsönzés, telephelyek közti könyvkölcsönzés. A résztvevők rengeteg inspirációt kaphattak.
Aznap délelőtt és délután is tartott Péterfi Rita workshopot kisebb csoportoknak. A foglalkozások fókuszában a szervezetfejlesztés állt. Minden résztvevő bemutatkozott, s egyénileg vizsgálták meg, milyen lehetőségek rejlenek az intézményük, településük, régiójuk vonatkozásában. Péterfi Rita tapasztalatait megosztva segített a résztvevőknek megtalálni saját fejlesztési lehetőségeiket, akik motivációt, inspirációt, ötleteket kaptak útravalóul.
Március 18-án Csépányi Zoltán, az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár könyvtárosa tartott előadást A Nagy Könyves Beavatás c. országos olvasásnépszerűsítő versenyről.
A prezentáció fókuszában az a célcsoport állt, amelyet a legnehezebb megszólítani: a kamaszok. A verseny módszertanának megismerésével rengeteg ötletet, inspirációt kaptak a résztvevő könyvtárosok, amelyeket saját könyvtáruk mindennapjaiba is adaptálni tudnak majd.
A közel másfél órás interaktív előadás során rengeteg új fogalommal, módszerrel ismerkedhetett meg a 32 résztvevő. Az előadás alatt és után lehetőség volt kérdezni, további részleteket megtudni az olvasásnépszerűsítés lehetőségeiről. A foglalkozás végén a résztvevők maguk is aktivizálhatták magukat. A feladat az volt, hogy haiku formájában fogalmazzák meg, mit jelent számukra könyvtár. Az elkészült haikuk az egyesület facebook oldalán olvashatóak (https://www.facebook.com/szmke).
A rendezvénysorozat utolsó napján, március 19-én Simon (Hidvégi) Krisztina, a József Attila Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola könyvtárostanára és a Könyvtárostanárok Egyesületének elnöke tartott előadást. Bemutatásra került a könyvtárhasználati foglalkozások módszertanát bemutató és összefoglaló tankönyvük. Rengeteg módszertani ötletet, megvalósítható foglalkozást ismerhettek meg a résztvevők. Meg kell jegyezni, hogy a magyarországi iskolai könyvtárosok (könyvtárostanárok) más körülmények között dolgozhatnak, mint a szlovákiai magyar tannyelvű iskolák könyvtárosai. Szlovákiában az iskolai könyvtárosok nagy többségében a magyar szakos pedagógusok, akik amúgy is túlterheltek, így időkapacitás hiányában jóval nehezebb, nagyobb kihívás ellátni a könyvtáros funkcióját is.
Simon (Hidvégi) Krisztina az előadás után órabemutató foglalkozást tartott, amely eredetileg élőben zajlott volna. Sajnos a járványügyi helyzet miatt Magyarországon sincs jelenléti oktatás, így korábbi felvételek pótolták az élő közvetítést. Az élmény így sem maradt el. A résztvevők láthatták, miként tart könyvtárhasználati foglalkozást játékos elemekkel egy tapasztalt könyvtárostanár. Krisztina ezen kívül bemutatta weblapjukat is, ahol rengeteg didaktikai anyag elérhető online is. Az interaktív órabemutató foglalkozáson 24 fő vett részt.
Összességében elmondható, hogy a Könyvtári Roadshow programkínálata minden könyvtárosnak hasznára vált. Kellő mennyiségű motivációt, friss szakmai tudást és ötleteket kaptak útravalóul. A Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete által szervezett képzéseknek ez évben a folytatása következik.
Április 27-én a szerzői jog kerül a középpontba egy egésznapos online képzés keretében. Május 18-án a biztonságos webhasználat, az álhírek és az internetes zaklatás időszerű témája kerül terítékre egy szintén egynapos online képzésen.
E két tavaszi program a budapesti Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézetének jóvoltából ingyenesen lesz elérhető az SZMKE tagjai számára.
Az elhangzott előadások az SZMKE YouTube csatornáján visszanézhetőek.
Egyházi Dóra, az SZMKE elnöke