Kalonda és Hollókő közös öröksége
A hagyományőrzés és az értékmegőrzés jegyében pályázatot nyert a magyarországi Hollókő és a Losonci járásban levő Kalonda községben működő civil szervezet. A kisprojekt alaphoz benyújtott Közös örökség 2020 nevet viselő pályázatnak köszönhetően mindkét falu új népviseletre tehet szert.

A kalondai Papp Andrea projektmenedzser, a Regionális Aktivitások Intézete Nógrádban elnöke elmondta, mivel a kalondai népviselet már szinte feledésbe merült, a pályázat segítségével szerették volna visszahozni a köztudatba.
– A régi viseletünk a szomszédos falvakéhoz képest egyszerűbb volt és sötétebb, ezért sem maradt meg olyan erős érzelmi kötődés iránta a helyiekben, mint máshol. Hollókőnek viszont éppen a népviselet az egyik legizgalmasabb sajátossága, amit nemcsak az idősebbek öltenek magukra az ünnepeken, hanem a fiatalok is.
A cél elérése érdekében még tavaly nyújtottak be közös pályázatot a Szlovákia–Magyarország határon átnyúló együttműködési programba. A pályázat összköltsége 51 143 euró, amihez mindkét település 15-15%-os önrésszel járul hozzá. A projekt lebonyolítói a Regio-nális Aktivitások Intézete Nógrádban, illetve a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. A támogatásból mindkét falu 30 viseletet varrathat, amelyek korabeli fotók és dokumentumok alapján készülnek el. Ezenkívül egy-egy nyári rendezvény is megvalósul Hollókőn és Kalondán.
Annyit változtattunk rajta, hogy az anyaga kicsit más, a mai kornak megfelelőbb lesz, és egy árnyalattal élénkebb színeket választottunk, hogy szívesen hordjuk. A ruhaköltemények várható első bemutatkozása a júliusban megrendezésre kerülő kalondai falunapon lesz.
A felvidéki falunak ezért is jól jött egy erős testvér, aki kezet nyújtott tizennégy évvel ezelőtt, és azóta is féltve óvja határon túli kisebb testvérét. Hollókő és Kalonda 2008-ban vált testvértelepüléssé, s azóta olyan széles skálájú partnerségi hálózatot alakítottak ki, amely szinte az egész Európai Uniót lefedi. Ez az együttműködés nem merül ki csupán a pályázatokban. A két település lakossága intenzív, élő, baráti kapcsolatot ápol, amit a soron következő rendezvényekkel tovább szeretnének erősíteni.
Megjelent a Magyar7 2021/26. számában.