Juhász Gyula Alapiskola – kezdődik a tornaterem felújítása
Évek óta napirenden van a lévai Juhász Gyula Alapiskola tornaterme felújításának témája; úgy tűnik, most végre megvalósulhat a renoválás.
A Reviczky Társulást igazgató Urbán Zoltán kezdeményezésére már 2023-ban petíciót indítottak, amelyben a tornaterem mielőbbi felújításáért gyűjtötték az aláírásokat. A polgári társulás elnöke az összesen 251 aláírást tartalmazó petíciós íveket Gyimesi György társaságában 2023 júliusában adta le a helyi városi hivatalban.
Urbán Zoltán szerint a folyamat sokkal összetettebb, mint amit a valóság tükröz:
Ez a momentum késztette határozottabb lépésekre a Reviczky Társulás elnökét, aki – mint mondja – befejezte a mosolypolitizálást, és minden adandó alkalommal a kőkemény tények elé állította a város vezetését: Miért jut magyar kultúrára fejenként 1 cent? Miért jut a városban magyar oktatásra fejenként durván 30 százalékkal kevesebb, mint szlovákra? Miért nem képez tényezőt a nemzetiség az adózásnál, ha az elosztásnál már igen?
– fűzte hozzá Urbán Zoltán, aki szerint az áttörést a Nagymarossal megkötött testvérvárosi szerződés megkötése jelentette, melyben nagyban benne volt a Reviczky Társulás keze is.
A jelenlegi polgármesterrel, Ján Krtíkkel kialakított viszonyáról így szólt:
Léva polgármestere, Ján Krtík még 2025. szeptember 26-án adta hírül, hogy hamarosan megújulhat a Juhász Gyula Alapiskola tornaterme. 2026. február 3-án már azt tette közzé: minden akadály elhárult, s kezdetét veszi a tornaterem felújítása. Aláírta ugyanis a tornaterem felújítására és modernizálására vonatkozó vállalkozási szerződést. A kivitelező a közbeszerzés nyertese, a lévai TOSTAV s.r.o. lesz. A támogatás összege, amit a város a Környezetvédelmi Alaptól (Environmentálny fond) nyert, 300 174 euró, míg a projekt teljes költségvetése 341 829,47 euró. Amint azt a polgármester megfogalmazta, az építési terület átadása a szerződés hatálybalépését követő 5 napon belül történik meg, az írásbeli felszólításuk után.
A felújítás fő célja az épület energiahatékonyságának növelése a homlokzat és a tető hőszigetelésével, a régi ablakok – háromrétegű hőszigetelt üvegezésre történő – cseréjével, a fűtésrendszer korszerűsítésével, valamint napelemes rendszer, pontosabban fotovoltaikus kiserőmű telepítésével. A munkálatok az 1962-ben épült Jesenský utcai ingatlan háza táján a tervek szerint a lévai vásár idejére, október 16-ára fejeződnek be.