Jubilál az aktív pati nyugdíjasklub
A Komáromtól 15 kilométerre fekvő kisközségben, Paton sokrétű tevékenységet folytat a 25 évvel ezelőtt alakult nyugdíjasklub, amely mellett 1999-ben jött létre az azóta is sikeresen működő Piros Tulipán Éneklőcsoport.

Forró István elnöktől megtudtuk, 79 taggal alakultak, és jelenleg 70 taguk van. 1999-ben Soor Adél alapította a Piros Tulipán Éneklőcsoportot, amelyben 12 hölgy és 2 férfi énekel, s az alapító halála óta Pém Ágnes nyugalmazott óvónő irányításával működik.
– mondta el a klubelnök.
Van saját klubhelyiségük az óvoda épületében, ott tartják a próbákat, ám rendezvényeik megtöltik a kultúrházat.
– Az éneklőcsoportunkkal már sok hazai és magyarországi eseményen felléptünk, én egyébként köcsögdudán kísérem az énekeseket. Rendszeresen szerepelünk a járási dal- és táncünnepélyen, s remélhetőleg az idein, a hatvanadikon is ott leszünk majd Kolozsnémán.
Kérdésünkre, hogy biztosított-e az éneklőcsoport tagutánpótlása, Forró István elmondta, vannak nem nyugdíjas tagjaik is.
– Bár a nejem még nem nyugdíjas, ám ő is a csoport tagja, amelybe nemrég hárman is jelentkeztek. Azok, akik nyugdíjasként is dolgoznak, még nem nagyon érnek rá, hiszen a tagság kötelezettségekkel is jár. Hétfőként szoktunk próbálni, a fellépések előtt pedig még többet gyakorolunk.
Az idősek iránti tisztelet hónapjában a különböző helyszíneken megtartott járási népdalszemléknek is rendszeres résztvevői vagyunk. Tavaly a komáromi Tiszti Pavilonban léptünk fel.
– Futás, sakk, tenisz, pingpong, légpuska lövészet, sodrófás és karikás célbadobás terén mérhetik majd össze ügyességüket a patiak, s a bográcsgulyásfőzés sem marad el. Az ilyen rendezvényekkel is igyekszünk bevonzani a klubunkba az újdonsült nyugdíjasokat. A 60 éves és idősebb jubilánsainkat pedig az évzáró gyűlésünkön fel szoktuk köszönteni. Az évi 5 eurós tagdíjból befolyó összeget a közös ünnepi ebédre és az ajándékokra fordítjuk. Elhunyt tagjaink temetésére mindig koszorút veszünk, az éneklőcsoportunk pedig gyász-énekekkel is elbúcsúztatja őket. Összetartunk jóban, rosszban – zárta tájékoztatását Forró István.
Megjelent a Magyar7 2023/11. számában.