2020. június 4., 18:58

Jövő héten nyithat a dunaszerdahelyi fürdő

Csaknem három hónapos kényszerszünet után az újranyitásra készülnek a dunaszerdahelyi Thermalparkban. Az elmúlt évi eredményeiről és az idei tervekről tájékoztatta a sajtót csütörtökön Hájos Zoltán, a város polgármestere és Somogyi Gábor, a fürdő igazgatója.

Somogyi Gábor és Hájos Zoltán
Fotó: B. Vida Júlia

A fürdő 2019-ben kimondottan jó évet zárt, és remélhetőleg a mostani koronavírus-válságot átvészelve is tovább halad a fejlődés útján.

A bevétel 5 millió 8600 euró volt, a kiadások pedig több 4 millió 200 ezer eurót tettek ki. Az adózott nyereség meghaladta a 782 ezer eurót, ami az előző évhez képest 16,7 százalékos emelkedést jelent, és ezzel a dunaszerdahelyi a negyedik legsikeresebb termálfürdő Szlovákiában.

„Most térültek meg azok a befektetések, amelyekre az elmúlt években sor került, mint amilyen a szállodabővítés is volt. Jó marketing és jó szolgáltatás jellemzi a fürdőt, a vendégek visszatérnek. A CULTACROSS program tette lehetővé a fürdő területén található tópart modernizálását. Remélhetőleg ezt a vendégek ki is fogják tudni használni a nyári hónapokban.”

A 2020-as év tekintetében már szkeptikusak vagyunk. Hogy milyen lesz, az nagyban függ az időjárástól, s attól, lesz-e járványnak egy második, esetleg harmadik hulláma, ami a fürdő bezárásával, vagy működésének korlátozásával járhat együtt”

– fejtette ki Hájos Zoltán, hozzátéve, bíznak abban, hogy a fürdők támogatásra is gondol majd a kormány, hogy át tudják vészelni ezt a nehéz időszakot.

A városi költségvetésben 70 ezer euróra számítottak az osztalékból, de a jelenlegi gazdasági helyzetre való tekintettel úgy döntöttek, hogy ennek kifizetését egyelőre nem kérik a termálfürdőtől, mert még nem tudni, hogy alakul a gazdasági helyzet a három hónapos szünet után.

Nincs veszélyben a fürdő működése

„Egyik szemünk sír, a másik nevet. A tavalyi év egy különlegesen jól sikerült esztendő volt termálfürdőnk életében. Minden egyes mutató tekintetében rekordot sikerült teljesítenünk, a legmagasabb vendégszámot és bevételt produkáltuk, a fürdő minden részlege rekordteljesítményt nyújtott. Idén márciusban a koronavírus-járvány miatt megszakadt a sikerszéria. Az előző sikeres évnek is köszönhetően viszont a fürdő a váratlan helyzetet is a lehető legfelkészültebben és a lehető legjobb anyagi helyzetben várta.”

Több mint tíz hét leállás után sincs egzisztenciális problémája a fürdőnek, ami nem azt jelenti, hogy ez a szituáció nem egy komoly kihívás nekünk”

– mondta el Somogyi Gábor, a termálfürdő igazgatója.

dsz_furdo2.jpg
Fotó:  B. Vida Júlia

A fürdő március 13 óta nulla euró bevételt produkál, a költségek viszont átlépték a 450 ezer eurót, amit a tartalékaikból merítenek. A mai napig 1 millió eurós bevételkiesése van a létesítménynek. Az alkalmazotti bértámogatás lehetőségével is élt a fürdő, ennek is köszönhetően senkit sem bocsátottak el.

Számítanak a lokálpatriótákra is

A legaktuálisabb kérdés jelenleg, hogy mikor nyit ki újra a fürdő. Ez fokozatos lesz, elsőként a kemping nyitott ki, holnap pedig a fürdő szállodája és június 9-én tervezik kinyitni a fürdőt a nagyközönség számára is.

A létesítmény igazgatója arról is beszélt, tisztában vannak azzal, hogy a fürdő látogatottsága nem fog egyik napról a másikra visszaállni a régi kerékvágásába, az emberekben ott van a bizonytalanság. Az viszont, hogy az idén sokan a külföldi helyett a hazai nyaralást fogják választani, javíthat a helyzeten.

Ez egy lokálpatrióta hozzáállás és a hazai idegenforgalmi vállalkozásoknak szükségük is van az itteni lakosok támogatására, vagyis nekünk a dunaszerdahelyiek és környékbeliek támogatására. Annál is inkább, mert a rengeteg óvintézkedésnek köszönhetően, amelyeket be kell tartanunk, az üzemeltetés drágább lesz, mint az előző időszakban.”

„Új munkaerőre, legalább 5-6 emberre lesz szükség, miközben a bérköltségek már eddig is magasra rúgtak. Három év alatt a fürdő bérköltsége megduplázódott, ami részben az állomány növekedésnek tudható be, s részben annak, hogy bevezették a hétvégi illetékeket” – vetítette előre a jövőt.

dsz_furdo4.jpg
Fotó:  B. Vida Júlia

A szállóvendégek zöme cseh turista, akikre idén is számítanak a fürdőben. Nagy szerencséjük van abban, hogy szállóvendégeik nagy része a nyári foglalásait a koronavírus-járvány ellenére sem mondta vissza. A telefonok pedig egyfolytában csörögnek.

Óvintézkedéseket vezetnek be

Idén nyáron egy kicsit más lesz a módi a fürdőben. Belépéskor kötelező lesz a hőmérsékletmérés, az adatok rögzítése, ami plusz feladat. A már eddig is rendszeresen végzett fertőtlenítések frekvenciáját is növelni kell, valamint a gyakran érintett felületek rendszeres fertőtlenítését is meg kell oldani, ami egy 19 hektáros területen nem lesz egyszerű feladat.

A kapacitásban is lesznek korlátozások, főleg a belterekben és a távolságtartásra is oda kell figyelni. A fürdő vezetése bízik az emberek fegyelmezettségében és a felelősségtudatában.

Somogyi Gábor beszélt a fürdők, aquaparkok és wellnesz szállodák most alakult szövetségéről, amelynek létrehozását ő kezdeményezte és amelytől azt remélik, hogy egységes fellépéssel talán könnyebben tudják érdekeiket képviselni. Jelenleg 22 tagja van szövetségnek és egy 100 pontból álló javaslati csomagot állítottak össze, amit eljuttattak a válságstábhoz. Komoly erőt képviselnek Szlovákia idegenforgalmában, s bíznak abban, hogy az állam is komolyan veszi javaslataikat és kéréseiket. Különösen most, amikor a járvány következtében nagyon nehéz helyzetbe kerültek.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.