Jótékonysági koncert a farnadi evangélikus templomban
Pénteken egy jótékonysági koncerttel folytatódott a farnadi evangélikus templom felszentelésének 200. évfordulója alkalmából szervezett programsorozat.

Az egyházközösség ebből az alkalomból különböző egyházi és kulturális programokkal szeretné szélesebbre nyitni a templom ajtaját. Az imahely felszentelésének évfordulója kapcsán első alkalommal 2022 októberében gyűltek össze az érdeklődők; akkor Pásztor Ádám gitárművész adott koncertet. A programsorozat augusztus 4-én Beréni Marian szervezésével egy jótékonysági koncerttel folytatódott, amelynek bevételéből az adománylevelet és Rudnay Sándor hercegprímás arcképét újítják fel.
A koncert folyamán a Katarína Bosáková és Mária Mišunová által vezetett deáki és nyitrai kórus közös előadásában elhangzott Johann Crüger és Mária Jašurdová, Ján Rosa és Ewald Danel, Urmas Sisask, illetve Antonín Dvořák egy-egy darabja, míg Krško Roman operaénekes, akit Oláh Tamás zongoraművész kísért, Antonín Dvořák Bibliai dalok 4., 6. és 10. dalát, továbbá Felix Mendelssohn-Bartholdy Es ist genug című alkotását adta elő.
A sasvári bazilikában tevékenykedő orgonista, Šimek Richard Léon Boëllmann Sortie című művével, majd Kürthy Viktória szaxofonistával közösen az Ave Mariával és Ennio Morricone Volt egyszer egy vadnyugat című szerzeményével lépett fel.
Víťazoslav Kubička Hrad prepevný című operájának egyik szerzeményét az összes fellépő közösen adta elő, arra buzdítva mindenkit, hogy terjessze az evangéliumot.
– hangzott el a helyi evangélikus történetét felidéző összefoglalóban, amelyből kiderült, hogy az évek során sok nehézséggel kellett itt szembenézniük: többször elveszítették azt a helyet, ahol dicsérhették az Urat:
Amint arról szó esett, a történelemben számos példa található az egyházak közti viszályra, de Farnad ez alól kivétel volt. Itt a gyülekezetek már több mint 200 éve élnek együtt békében és szeretetben. A nehéz időkben a gyülekezetek hívei mindig kölcsönösen segítették egymást. A templom újjáépítésére a falu lakosai gyűjtöttek, de adományával I. Ferenc József is hozzájárult a munkálatokhoz.