Jócskán túllépte a megengedett sebességet, a jogosítványa bánta
A rendőrök a zsolnai felüljárónál állítottak meg egy sofőrt, aki lakott területen 53 km/h-val lépte túl a megengedett legnagyobb sebességet. A szabálysértés miatt bevonták a vezetői engedélyét. A Zsolnai Kerületi Rendőr-főkapitányság szerdán a közösségi médiában tájékoztatott az esetről.
Fotó:
Zsolnai Rendőrség/Fb
A rendőrök délelőtt állították meg a 36 éves sofőrt az I/60-as úton. „Azon a szakaszon, ahol a megengedett legnagyobb sebesség 70 km/h, a sofőr akár 123 km/h-val is haladt” – közölte a rendőrség.
Hozzátették, hogy jegyzőkönyvet vettek fel, és bevonták a férfi jogosítványát.
„A szabálysértés miatt kiszabott bírság mértékéről, valamint a vezetéstől való eltiltásról a közigazgatási eljárás során születik döntés” – tette hozzá a rendőrség.
Címkék