Jó hangulat – gyógyír a lélekre – KÉPEKKEL
Augusztus 29-én, szombaton került sor a hagyományos vásárúti falunapra, amelyet jó pár éve már a helyi focipálya melletti festői környéken, a fákkal gazdagon borított kis liget területén tartanak meg.
Ezúttal az időjárás kegyesnek bizonyult, pont megfelelő a lazításhoz és a szórakozáshoz. A falunap hagyományosan a Kilencedesi-tavon megrendezett gyermek horgászversennyel rajtolt a reggeli órákban, délben a fő helyszínen pedig már elkezdődött a bográcsos ételek főzőversenye.
Nem sokkal 15 óra és az ünnepélyes megnyitó után Ringató foglalkozás következett Kálmán Alicával, majd a vásárúti Starbloom Dance Group lépett fel. Rólunk annyit, hogy egy három éve, a helyi József Attila Alapiskola égisze alatt működő tánccsoportról van szó. A modern tánc szeretete hozta össze a gyerekeket, akik számára a tánc az önkifejezés, az érzelmek és a történetmesélés egyik legszebb formája. Műsorukban az idei gálafellépéseik olyan koreográfiáiból hoztak válogatást, amelyek egy-egy történetet, érzést vagy élethelyzetet elevenítettek meg. A tánccsoportot Simi és Zsolti interaktív gyerekműsora követte.
A műsorban soron következő, a Felsővámosi Csemadok Éneklőcsoportja idén ünnepli fennállásának 43. évfordulóját. A tagok időközben változtak, de az éneklés szeretete, a közösség összetartó ereje megmaradt. Felsővámos tagja a Vámos Települések Szövetségének, így az éneklőcsoport rendszeres résztvevője a Vámosok Találkozójának. Rendszeresen beneveznek a népzenei versenyekbe, melynek eredményeként több bronz, ezüst és arany minősítés birtokosai. 2019-ben elkészült a csoport első CD-je Felvidéki séták Csallóköztől Bodrogközig címmel. Ezenkívül saját maguk szórakoztatására retró slágereket is előadnak. Utánuk következtett a csallóközkürti Népdalkör, amely jövőre ünnepli ötvenedik „születésnapját”.
A kürtiek a nyárasdi Nyárasdi Népdalkörnek adták át a stafétát; az énekegyüttes 1988-ban alakult, s jelenleg 16 taggal működik. A hosszú évek alatt lelkesen kapcsolódtak be minden népzenei rendezvénybe, melynek eredménye több arany és ezüst helyezésről szóló oklevél, amely a próbatermük falát díszíti. Elsősorban népdalcsokrok szerepelnek repertoárjukon, de egyházi és nemzeti ünnepeken is fellépnek az eseményhez kapcsolódó énekekkel. Jelenlegi felállásukban Póda Laura vezetésével 8 éve énekelnek együtt. A Vásárúti Falunapon nem maradhat el a Vásárúti Dalárda fellépése sem; Zsapka Zsolt vezetésével ezúttal is színvonalas programmal rukkoltak elő.
Az énekegyüttesek műsorait Nagy Noémi és Hetényi Gergő népszerű operettrészletekből összeállított blokkja követte. A fiatal előadók semmivel nem maradtak el az előző generációk közismert interpretátoraitól. Műsoruk után következett a főzőverseny kiértékelése Berényi József megyealelnök és Török Gergely polgármester közreműködésével, akik a megyei és a helyi önkormányzatok ajándékait adták át a díjazottaknak.
fogalmazott Berényi József.
A főzőverseny különdíjait a Vásárúti Horgászszervezet, a helyi Magyar Szövetség csapata és a Vásárúti Vadászszervezet érdemelték ki. Harmadik helyen Pöntölle csapata végzett, a képzeletbeli ezüstérmet a Vásárúti Birkózó Klub vihette haza, a győztes brigád pedig Gábor és csapata lett, akik egy igazi serleget is hazavihettek az ajándékok mellé.
A zsűriben Nagyszombat megye alispánján és a helyi polgármesteren kívül a testvértelepülések (azaz a magyarországi Paloznak, és az erdélyi Rigmány) képviselői és Felsővámos polgármestere, Almási Ernő értékelte a finom falatokat.
A sokak által várt tombolahúzás Csiszér Izabella, Havad község polgármestere húzta ki az első tombolajegyet; ezután az esti sztárfellépők foglalták el a szánpadot: a Desperado Timivel, az Irigy Hónaljmirigy és Rakonczai Imre. Utánuk DJ Só pörgette a slágereket egész éjjel.
Ami a kísérőprogramokat illeti, volt hajfonás, arcfestés, csillámtetoválás, lufihajtogatás, fa játszópark, kézműves foglalkozások és ugrálóvár. 17 és 19 óra között Nagy Kristóf játszott sakk szimultánt az érdeklődőkkel.