Jeles iskola a nyelvhatáron
A rimaszombati Egyesült Protestáns Gimnázium különleges helyet foglal el a magyar művelődéstörténetben. Egyes korszakairól és neves személyiségeiről Iskola a nyelvhatáron címmel B. Kovács István gömörológus tartott előadást a múlt héten a gömöri városban.
Az Egyesült Protestáns Gimnázium 1853-ban jött létre a rimaszombati református gimnázium és a Kishonti Evangélikus Esperesség osgyáni gimnáziumának egyesülésével. Szűkebb értelemben vett története egy megszakítással alig 75 évet fog át.
Az alapításától kezdve 1923-ig működhetett, amikor a csehszlovák állam megvonta a támogatást tőle, és az iskolát át kellett alakítani magyar reálgimnáziummá, csehszlovák párhuzamos osztályokkal. Az első bécsi döntést követően, 1940-ben nyerte vissza újra az egyház az alapítói jogát, és lett újra Egyesült Protestáns Gimnázium. 1945 tavaszáig.
Az iskola és a város története annyira összefonódott egymással, hogy a kettő gyakorlatilag elválaszthatatlan. Az elődintézmények kialakulásában kulcsszerepet játszik a gömöri protestánsok küzdelme.
Az 1500-as évek második felére Gömör megye protestáns többségűvé vált: a déli, magyarlakta terület a kálvini, az északi, főleg szlovákok és németek által lakott vidékek a lutheri irányhoz csatlakoztak. A rimaszombati gyülekezet 1595-ben lépett be a Borsod-Gömöri Református Egyházmegyébe, s ezzel letette a voksát amellett, hogy Kálvin tanait fogják követni. Ez a szemlélet az iskolai nevelésben is tükröződött. Sokat elárul, hogy a későbbi ellenreformáció során a legnagyobb üldöztetésnek kitett és börtönbe zárt prédikátorok, tanítók között ott van Harsányi Móricz István, akit gályarabságra ítéltek, de miután letöltötte fogságát, visszatért a katedrára. Az általa vezetett jegyzőkönyv az egyik legfontosabb forrás, amely a 17. századi református iskola történetének feltérképezéséhez használható.
A városi tanács összetétele évszázadokon keresztül azonos volt a helyi presbitériuméval, így az iskolát illető kérdésekről is az egyházi elöljáróság döntött. A Biblia tanítása és a latin nyelv oktatása két olyan kardinális dolog volt, aminek mindent alárendeltek. Az iskolának ekkor már nemcsak rimaszombati és református diákjai voltak, hanem a szélesebb vidékről is érkeztek tanulók, például Besztercebányáról szlovákok, azzal a szándékkal, hogy megtanuljanak magyarul.
A 19. század jelentős igazgatói párosa Baksay István és Fábry János kettőse volt, akik nélkül akkoriban elképzelhetetlen volt Rimaszombat közélete. A városban erős polgárság alakult ki, és a lehetőségéhez mérten mindenki kötelességének tartotta a köz javához való hozzájárulást. Így az oktatási intézmény és a hozzá tartozó kollégium fenntartását is ők finanszírozták az egyházzal karöltve.
A két testvériskola (az osgyáni evangélikus és a rimaszombati református gimnázium) egyesülését végül az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverése után elfogadott tanügyi reform váltotta ki. Az így létrejött Egyesült Protestáns Gimnázium a maga nemében egyedülállónak számított az akkori Magyarországon. A két vallásfelekezet által alkotott és egyenrangúan irányított intézmény egyszerre volt iskola, tudományos akadémia, múzeum, könyvtár és közéleti fórum. A katedrán olyan tanárok álltak, akik egyetemi katedrán is megállták volna a helyüket.
A Bach-korszak elnyomatása alatt ezek az iskolák tartották a lelket a magyarságban. Erről így ír Mikszáth Kálmán, az egykori jeles diák: „Fagyos világ volt ez akkor. Minden melegség bent szorult az ilyen intézményekben. Ezek voltak még a végvárak, amelyekben magyar levegőt lehetett szívni. Ezek a férfiak, akik akkor itt tanítottak, nem afféle tanügyi bácsik voltak, hanem az utolsó generálisok, akik titokban hadsereget nevelnek, ügyes politikusok, akik óvatosan, nagy furfanggal belecsepegtetik a rideg, száraz tananyagba azokat az édes érzéseket, melyekből a hazaszeretet lombosodik ki, bűvészek voltak, akik úgy tudják mutogatni a múltat, hogy benne látszik kidomborodva a jövő, próféták voltak, akikben a hit nem szétfoszló ábránd, hanem élő fa, amely gyökereit beleereszti a fogékony gyermeki szívekbe.”
Mikszáthnak egyébként számos művét ihlették rimaszombati diákévei. Rajta kívül a magyar irodalom két másik állócsillaga, Pósa Lajos és Kiss József is itt érettségizett. Az önképző körökben olyan neves személyiségek fordultak meg, mint Bodon József novellista, Albert János nyelvész, Richter Aladár botanikus. Szintén a gimnázium diákjai közé tartozik Holló Barnabás szobrász, Putra Ede festőművész, Tóth Béla műépítész vagy Kisfaludy Lajos gyógyszerész, de a szlovák kulturális élet több jelentős személyisége – Ivan Krasko és Janko Jesenský költők, Július Botto történész, Jozef Škultéty nyelvész – is itt tanult.
Nem véletlen tehát, hogy a gimnáziumot a 20. század elején a legjobb magyar középiskolák közé sorolták. Az intézmény életébe a trianoni békediktátum és a két világháború hozott gyökeres változást.
A különféle alapítványokon keresztül összegyűjtött ösztöndíjak tőkéjét, mintegy 40 ezer aranykoronát az első világháborúban hadikölcsönbe fektették, ami elveszett. A 15 ezer tételből álló tanári könyvtár egy részét a második világháborút követő megtorlások során máglyán elégették, az ásvány- és kőzettani gyűjteményt megsemmisítették, majd 1945 tavaszán az intézet működését is megszüntették.
A gimnázium újraalapításának gondolata 1989 után merült fel újból, s tíz évvel később, 1999-ben nyithatta meg kapuit a jogutódnak számító Tompa Mihály Református Gimnázium, amely a hajdani jeles iskola örökébe kíván lépni.
A Pósa Lajos Társaság kezdeményezésére 2018 szeptemberében a tanévnyitó istentiszteletet követően került sor az egykori Egyesült Protestáns Gimnázium régi épületén elhelyezett emléktábla felavatására, amely a híres intézménynek és közismert diákjainak állít emléket.
