2023. június 11., 11:38

Járási Dal- és Táncünnepély Párkányban

A Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya néhány éve a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódva szervezi meg az ünnepélyt. A helyszín változó, amíg az egyik évben a járás északi részén kerül megrendezésre, mint tavaly Nagykéren, a másik évben a déli részen, jelen esetben Párkányban.

járási dal
Galéria
+13 kép a galériában
Primulácska gyermekkar - Ady Endre Alapiskola Párkány
Fotó: Bokor Klára

Sztruhár Izrael Diána, a Csemadok Érsekújvári Területi Választmányának elnöke elmondja, ezidáig már nagyon sok település befogadta a rendezvényt. Párkányban ilyen jellegű folklórrendezvénye a Csemadoknak nincs, ezért gondoltak a városra. Szinte a járás minden településéről érkeztek csoportok és egyéni produkcióval fellépők.

járási dal
Sztruhár Izrael Diána
Fotó:  Bokor Klára

„Belevontuk a helyi iskolát is, mind ahogy tesszük ezt minden helyszínen, az „Adysuli” Primulácska gyermekkara nyitotta a rendezvényt, a gimnáziumot Rigó Hanna Róza képviselte. Zsitvabesenyőn kezdtük ünnepélyünket június negyedikéhez kötődően tartani, azóta van koszorúzás és szentmise is a program előtt. Mindig nagy öröm a gyermekcsoportok részvétele, mert látszik, lesz, akik átveszik a stafétát” – emelte ki Diána.

járási dal
Fotó:  Bokor Klára

Az ünnepség a Trianoni Emlékkőnél vette kezdetét. Az ünnepi szónok, Bacsó Péter, a helyi Ady Endre Alapiskola igazgatója beszédében kiemelte:

„Minden fájdalom, minden megpróbáltatás ellenére itt vagyunk, magyarul beszélünk, magyarul gondolkodunk, énekeljük himnuszunkat, az érsekújvári járás magyar hagyományőrző csoportjainak lélekemelő előadásai alatt együtt éljük meg kultúránk szépségét, zsenialitását, ősiségét. Ma újból a büszkeség érzését visszük haza”.

járási dal
Fotó:  Bokor Klára

A Szent Imre templomban Puss Sándor atya, jezsuita szerzetes mutatta be a szentmisét, és szentbeszédében mindenkit önzetlen közösségépítésre buzdított.

járási dal
Fotó:  Bokor Klára

A kulturális program a párkányi sétányon felállított színpadon vette kezdetét, a szép számú jelenlévőt Sztruhár Izrael Diána üdvözölte, de köszöntötte a közönséget Szabó Eugen, Párkány polgármestere, Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke és Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke is.

Alig kezdődött el a műsor amikor zuhogni kezdett a zápor. Fél óra alatt véget ért, de minden széket, padot eláztatott, így a műsort a kultúrházba költöztették, ahol igazán jó hangulatban folytatódott az ünneplés. Remek volt hallani a vastapsot, mellyel a résztvevők a fellépőket jutalmazták. Pár kép erejéig pillantsunk bele a remek műsorba.

járási dal
Fotó:  Bokor Klára
járási dal
Galéria
+13 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.