Itt vagyunk! A gútai magániskola diákjainak kiállítása
„Mert ez a kiállítás nem csak azt mondja, hogy itt vagyunk, hanem azt is, hogy ki akarunk lépni a zártságból.” – fogalmazott Molnár Levente, a gútai Közös Igazgatású Magániskola tanára, az Itt vagyunk! című kiállítás kurátora a gútai városi hivatalban megtartott kiállításmegnyitón, április 29-én. A kiállításon a művészeti szakos diákok munkái láthatók, egészen május 12-ig.
Molnár Karolin az iskola harmadik osztályos diákjának gitárjátéka méltó kezdete volt a megnyitónak.
Ez az iskola 35 éve itt van Gútán, neveli, tanítja a felvidéki magyar diákokat, tehetséges diákokat bocsát az útjára. Ezt a mai kiállításon is látjuk, de ez csak egy része annak, amit ez az iskola 35 éve elkezdett, és ehhez nem csak erő, energia, kitartás kell, hanem hit is kell. Mert hit nélkül ezt az iskolát 35 évig nem lehetne működtetni, biztos vagyok benne, hogy ez az iskola még 35 évig biztosan, de sokkal tovább fog működni, mert ennek van egy öröksége, amit meg kell tartanunk, és amire vigyáznunk kell – fogalmazott Halász Béla polgármester, beszédében.
A város első embere köszönetet mondott az iskola vezetőinek, tanároknak, diákoknak, akiknek azt üzente: „bízom benne, hogy azok az álmok, vágyaitok, amelyeket szeretnétek az életben elérni, azok teljesülnek is, és hogyha ez az akarat meg lesz hozzá a jövőben is, én biztos vagyok benne, hogy ezt el is fogjátok érni.”
Az iskola igazgatója Szokol Katalin szerint nagy megtiszteltetés, hogy a gútai Polgármesteri Hivatal falai között valósulhat meg a kiállítás. „Az ilyen alkalmak nem csak bemutatkozási lehetőséget biztosítanak a fiatal alkotóknak és egy iparművészeti iskolának, hanem közösségünket is erősítik.
Az itt látható kiállítás nem csupán tárgyak, formák és színek összessége. Ezek a munkák gondolatokat, érzéseket, és történeteket hordoznak. Minden egyes alkotás mögött ott van egy fiatal ember látásmódja, kérdése és válasza a világra.” – fogalmazott az igazgató.
Az iskola megalapítására emlékezett vissza Szokol Dezső, alapító, aki bár szólt a nehézségekről, a bizonytalanságokról is, az új iskolaügyet érintő rendelkezések miatt, de büszkén mondta: sokszor a véletlenek is közrejátszottak abban, hogy a város szélén épül, szépül az iskola. Arról is beszélt, hogy még 1994 és 1996 között az iskolában dolgozott Kopócs Tibor, aki ismert tűzzománcozó, grafikus és festő. A vele folytatott beszélgetéseknek köszönhető, hogy úgy döntöttek, elkezdenek művészetet oktatni. Ez pedig egyedülálló az országban, mert sehol máshol Szlovákiában nincs magyar nyelvű művészeti képzés. Ami sokszor előnyére is válik az iskolának, hiszen a kulturális és oktatási tárca is kiáll sokszor az iskola mellett „Talán, hogy kicsit mutogassanak is, hogy van egy ilyen intézmény, de nagyon nagy szükség van erre.” – büszkélkedett az iskola alapítója.
A kiállítás kurátora, az iskola művészeti szakjain tanító pedagógus megköszönte a diákok és pedagógusok munkáját, bemutatta a kiállítást: „Itt vagyunk! Ez a cím elsőre talán egy egyszerűbb kijelentésnek tűnik, de valójában sokkal több mindenről van itt szó. Ez egy állítás, kérdés és egyben felhívás is.” – fogalmazott Molnár. „Egy olyan világban élünk, ahol minden sokkal gyorsabb, hangosabb és sűrűbb lett. Képek, információk áramlanak folyamatosan, gyakran feldolgozhatatlan mennyiségben. A figyelem széttöredezik, a jelentések elcsúsznak, és sokszor magában, a művészetben is megjelenik ez a fajta bizonytalanság. Hol van a helyünk? Mit érdemes mondani? És azt hogyan tesszük? Ennek tudatában egy művészeti kiállítás, furcsa, majdnem ellentmondásos gesztus lehet.”
A kurátor szerint a kiállított tárgyak: a fotó, a grafika, a belső építések, a vitrázsüreg és a tűzzománc szakosok munkái nem csupán tárgyak, vagy vizuális megoldások, hanem a zaklatott, töredezett világot tükrözik, és próbálnak benne rendet és jelentést találni. A technikai tudás mellett gondolkodást, érzékenységet és személyes világokat mutatnak meg.
„Ez a kiállítás nem csak azt mondja, hogy itt vagyunk, hanem azt is, hogy ki akarunk lépni a zártságból. Láthatóvá válni nem zajként, hanem figyelemként. Nem többekként, hanem egyéni hangok sokaságaként. A kiállításunk így egyszerre helyzetjelentés és irány.”
Ahogy Bálint Katalin, igazgató-helyettes fogalmazott: Itt vagyunk! Csupán két szó, de jelentése mégis sokkal több. Mert az, hogy itt vagyunk, nem csak a fizikai jelenlétünkről szól, hanem arról is, hogy jelen vagyunk a világban.
