Itt érzem otthon magam
Dégner Lilla a csallóközi Felbárról származik, de egy ideje már bodrogközinek is számít. Egyrészt ehhez a régióhoz kötődik a párja révén, másrészt ide kötik azok a gyerekek is, akiket énekre tanít, illetve akikkel műsorokat készít a Bodrogközi Magyar Közösség Házának. A rendkívül szerény, sztárallűröktől mentes fiatal színésznő, akinek nem mellesleg csodaszép a hangja, bő fél éve, tavaly szeptember 15-e óta nem állt színpadon. Hogyan tölti a napjait, mivel pótolja a színházi alkotás örömét, és mit gondol a ránk nehezedő járványról? Erről és minden másról beszélgettünk a minap.
Amikor a Thália Színház a szülőfaludtól 500 kilométernyire fekvő Kassán ajánlott munkát, azonnal rábólintottál a lehetőségre? Nem érezted úgy, hogy túl messzire kerülsz a családodtól, a barátaidtól?
Én már tizenöt évesen elkerültem otthonról. Előbb Magyarországon, majd Ausztriában, végül ismét Magyarországon, Budapesten folytattam a tanulmányaimat, így korán „hétvégi” gyereknek számítottam a családban. Most a hatodik évadot töltöm Kassán, és amíg nem köszöntött be a járvány, igyekeztem havi rendszerességgel hazalátogatni. A Thália társulatával először egy csallóközi turnéjuk alkalmával találkoztam. Megnéztem a Nyolc nő című előadásukat, és már akkor megfogalmazódott bennem, hogy egyszer szívesen tartoznék közéjük.
Aki éveket eltölt Ausztriában és Magyarországon, az a legritkább esetben siet vissza a kisebbségi létbe.
Lehet, hogy a többség így gondolkodik, de én nem tartozom közéjük. Nem ítélem el azokat, akik Magyarországra költöznek, de én itt érzem magam otthon, itt kell képviselnem és szolgálnom a magyarságot.
Ráadásul a keleti végeken, ahonnan a fiatalok legszívesebben elmenekülnek.
Nekem semmi bajom a Bodrogközzel! A Csallóközben sem könnyebb az élet, az emberek ráadásul ott sokkal zárkózottabban élnek, több a sznob is közöttük. Itt közvetlenséget, kedvességet, segítőkészséget tapasztalok az emberek részéről.
Milyen évadot kezdtél volna, ha nem szól közbe a járvány második hulláma?
A tervek ismeretében úgy érzem, nem lett volna okom panaszra. Minden évadban négy bemutatót tartunk, és valamennyi előadásban szerepeltem volna. Szeptemberben Pintér Béla Parasztoperájának el is kezdődtek a próbái, ám október 25-én csak online bemutatóra kerülhetett sor. Amúgy a Noszty fiú esetében szeptember közepén álltam utoljára a színpadon. Előtte még augusztusban elmentünk a gyulai fesztiválra, ahol Márai Kalandját mutattuk be.
Kérlek, mesélj egy kicsit a társulatról, és benne a színésznő Lilláról!
Pillanatnyilag tizennégyen alkotjuk a társulat színész tagozatát, zömmel 30 és 50 év közöttiek. Van két magyarországi kollégánk is. A színházunk elsősorban a kortárs vonalat képviseli. Vezetése arra törekszik, hogy mindenki évadonként legalább egy fajsúlyosabb szerepet is kapjon. Azt a rendezőt kedvelem elsősorban, aki a munkafolyamat során konkrét instrukciókat ad, ilyen Czajlik József igazgató mellett László Sándor vagy Dudás Péter. Amikor elkezdődik egy-egy próbafolyamat, abba egy kicsit mindig belebetegszem, ám ahogyan közeledünk a bemutató időpontjához, egyre könnyebben el tudom engedni a félelmemet, helyette a jó értelemben vett izgalom kerít a hatalmába, és türelmetlenül várom a premier napját. Végül a színpadon elmúlik minden izgatottság, egészséges drukk. Olyan kollégákkal élvezem elsősorban a játékot, akik másokra is figyelni tudnak, hiszen a színpadi előadás társas feladat. A szöveget mindig a próbák során tanulom meg, hallás után könnyen rám ragad.
Egy ideje már a színészmesterségen túl mással is foglalkozol.
Szeretem és gyakorlom is a pedagógusi munkát. Az idén 8 gyerekkel dolgozom együtt, ami erőt és sikerélményt ad. Sajnos, csak online találkozhatok a fiatalokkal, s bizony az éneklés fortélyait nehéz úgy elmagyarázni, hogy nincsenek mellettem. Énekeseimmel és néhány jó szavalóval együtt a Bodrogközi Magyar Közösség Házának rendszeresen irodalmi összeállításokat, műsorokat készítünk. Így született meg az 1956-os megemlékezésről szóló, a karácsonyi, a Petőfi születésnapjára, illetve a március 15-ére készült összeállításunk is, amely online tekinthető meg. A gyerekekkel mindig hétfőn és szerdán délután foglalkozom. Otthon szívesen elvégzek minden házimunkát, az alkotási vágyam pedig a szalvétatechnikával díszített tárgyak készítésében talál utat magának.
Hogyan fogsz majd egyszer visszagondolni a koronavírus időszakára?
Ez az időszak, amikor naponta ezrek halnak meg a világon, nem alkalmas az önmegvalósításra. Sokszor úgy érzem, hogy a pandémia meglopott, elvett az életemből egy darabot! Hozott viszont egy újabb adag önismeretet, amelyből egyszer még profitálni tudok. A bezártság természetesen rányomja a bélyegét a hangulatomra. Az oktatás nélkül nem is lenne igazi az életem. Nem vagyok spontán ember, a látszólag rendszertelennek tűnő napokban is van rendszer. Ez fontos számomra.
Megjelent a Magyar7 2021/12.számában.
