2020. május 16., 17:25

István, a király iskolába megy: marcelházi diák nyerte el Laborc szerepét

Egyetlen felvidéki győztese van az alapiskolások számára meghirdetett István, a király iskolába megy című összmagyar zenés színházi tehetségkutató versenynek.

Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Családi archívum

A Boldizsár István Ezredforuló című drámája alapján Szörényi Levente és Bródy János által írt István, a király című rockoperában

Laborc urat majd Naňo Nimród, marcelházi diák alakíthatja.

Miután a Filipčík Gál Katalin énekes-pedagógus által felkészített kamasz értesült a végeredményről, elsőként a Ma7.sk-nak adott interjút.

„Jelenleg a marcelházi alapiskola nyolcadikos diákja vagyok.

Az óvónő édesanyám kiskoromtól kezdve nagyon sok mesét olvasott fel nekem, amelyek magukkal ragadtak. Előbb ő, később pedig az osztályfőnököm, Lancz Ildikó, majd Gál Lívia tanárnő számos vers- és prózamondó versenyre készített fel engem.

Olyankor a megmérettetéseken kívül az is nagy élményt jelentett, hogy a zsűritagok közül több költőt, írót személyesen is megismerhettem“ - mondta el Nimród.

Hozzátette: nála

sokáig a prózamondás élvezett elsőbbséget, de mivel két éve már a Karkó Kosztolányi Henriett által vezetett Felvidéki Rockszínház ifi csapatával is szerepelhet, újabban a színjátszás a szíve csücske.

„Legutóbb megkaptam a Tolcsvay László-Müller Péter Sziámi által írt Beszterce ostroma című daljátékban Pongrácz István gróf főszerepét. A tavaly karácsonyra készített kabaré-összeállításban pedig több kisebb-nagyobb szerepem van. Továbbá elkezdtük próbálni Tamási Áron - Tolcsvay László Ördögölő Józsiás című operettjét, amelyben szintén főszerepet kaptam. Sajnos, a koronavírus-járvány miatt ideiglenesen elmaradnak a tervezett próbáink. Nagyon hiányzik már a színjátszás“ - ecsetelte a rockszínházbeli tevékenységét.

Azt is elárulta: az István, a király iskolába megy című összmagyar zenés színházi tehetségkutató versenyről először a Pátria Rádióból értesült, s arra azonnal jelentkezett.

„Mi tagadás, eredetileg Koppány vezér szerepére pályáztam, azért is, mert az eredetileg őt alakító Vikidál Gyulát óriási énekes-színésznek tartom. A verseny 1. fordulója számomra nagyszerűen zárult, hiszen a zsűritől és a közönségtől kapott pontok összesítése után Koppány és Laborc szerepét illetően is az 1. helyen álltam. Az előbbi szerepért öten, a másikért pedig hárman versenyezhettünk tovább. A 2. körben azonban a Koppány-szerep kapcsán már nem kerültem be a legtöbb pontot szerző két versenyző közé, ám Laborc szerepét 8,5-ös pontátlaggal sikerült elnyernem, aminek a hozzátartozóimmal együtt nagyon örülök.

Nagyon sok rokonom, barátom, ismerősöm szavazott rám, amit ezúton is köszönök nekik!“

- magyarázta.

Laborc úr a darabban Koppány követeként kéri Saroltot, hogy az ősi hagyomány szerint Koppányhoz menjen nőül, s ezzel emelje őt fejedelemmé.

„Tudom, hogy az 1983-as eredeti felállásban Laborc szerepét a szintén közkedvelt Nagy Feró játszotta, akinek sok dalát ismerem és énekelem is. E sikerem kapcsán nagyon köszönöm a februárban elhunyt Soóky László költő-író-drámaíró csodálatos hangú lánya, Filipčík Gál Katalin helyi énekes-pedagógus sokrétű segítségét, ugyanis jótanácsokkal látott el, segített a dalok megtanulásában“ - fejtette ki.

A hivatalos eredménylista már az alébbi oldalon is megtekinthető.

„Egy nyilvános Facebook-posztból értesültünk arról, hogy kik nyerték el szerepeket. Ahogy arról is, hogy az új darabváltozat kapcsán Sebestyén Aba marosvásárhelyi színész-rendező majd meglepetésekkel rukkol elő. Izgatottan várjuk az illetékesek utasításait.

Az eredeti terv szerint idén nyáron lett volna a darab bemutatója, de lehet, hogy a járvány miatt azt jövőre halasztják.

Türelmesnek kell lennünk, ki kell várnunk a határzár feloldását, hogy kezdődhessenek az összmagyar próbák“ - nyilatkozta.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy az ifjú tehetség felnőttként is a világot jelentő deszkákon képzeli-e el magát.

„Egyelőre készülök a 9. osztályba, aztán valószínűleg gimnáziumba.

Bár még véglegesen nem döntöttem el, de azt hiszem, hogy a színjátszást majd meghagyom egy szép hobbinak, főállásban pedig orvosként szeretnék dolgozni.

Kiskoromtól azt tervezem, hogy egészségügyi dolgozóként segíthessek másoknak, s e tervemtől a jelenlegi járvány sem tántoríthat el“ - szögezte le végül Naňo Nimród.

Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.