Isten éltesse a magyar nemzetet! - VIDEÓVAL
Augusztus 20-án, államalapító Szent István királyunk ünnepén minden magyar szíve egyszerre dobban. Ezen a napon évről évre összegyűlnek a magyarok, hogy megemlékezzenek, ünnepségeket, köztük kenyérszentelést tartanak. Dunaszerdahelyen is kellő tisztelettel emlékeztek meg első szent királyunkról, a kedvezőtlen időjárás miatt azonban idén nem a Szent István téren, Lipcsey György Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásánál, hanem a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti téren. Köszöntőt Hájos Zoltán polgármester, ünnepi beszédet Nacsa Lőrinc országgyűlési képviselő mondott.

A Szent István-napi ünnepség szentmisével és a dunaszerdahelyi kenyér megszentelésével vette kezdetét a Nagyboldogasszony oltalma alatt álló Szent György-templomban. Az előző évekhez hasonlóan idén is Antal Ágota sütötte a város kenyerét, amelyből a szentmise végén minden jelenlévő kapott egy falatot.
Az ünnepi műsort a Vox Camerata kamarakórus nyitotta meg, majd Bíró Emese, a Kodály Zoltán Alapiskola diákja Reviczky Gyula, Szent-István napján című versét szavalta el. Ezután Bíró Eszter, a Fókusz Gyermek- és Diákszínpad tagja egy középkori, moldvai csángó eredetű népdallal örvendeztette meg a közönséget, majd Keviczky Tünde tanítványai, Bittera Sophie Iman, Navrátil Amira, Farkas Olivér előadásában a Nélküled című dal csendült fel. Köszöntőt Hájos Zoltán polgármester, ünnepi beszédet Nacsa Lőrinc országgyűlési képviselő mondott.
Egyesek megkötik a maguk kis kompromisszumaikat, mondván, hogy túléljenek vagy más módon gyarapodjanak – mondta.
Szerinte van azonban követendő példa, amely azt mutatja, hogy nem szabad kompromisszumot kötni a közösség rovására. Ilyen vezetője van a vajdasági magyar szövetségnek. Az ő vezetése alatt Vajdaságban nincs politikai széthúzás, nem alakultak meg alternatív politikai pártok.
Nacsa Lőrinc országgyűlési képviselő ünnepi beszédében elmondta, hogy Szent István öröksége két tartóoszlopra épült, a kereszténységre és a nemzeti szuveneritásra. E két oszlop elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy ez a nemzet átélje és túlélje a tatárt, a törököt, a szabadságharcok leverését, a szovjet megszállást vagy éppen a Trianont.