Ismét találkoztak a magyar öregcserkészek
Augusztus utolsó hetében már harmincegyedik alkalommal jöttek össze a magyar öregcserkészek. A színhely kiválasztása ezúttal Esztergomra esett. A szépen berendezett Szent György zarándokszálláson az alkalomhoz illően 31 cserkész gyűlt egybe nemcsak az anyaországból, hanem Erdélyből, a Délvidékről, a szórványból és természetesen a Felvidékről is.
Az öregcserkész-találkozók hagyománya 1992-re nyúlik vissza, amikor a budapesti Baden-Powell központi öregcserkészcsapat a Szentendre melletti Leányfalun megrendezte az első összejövetelt. Azóta rendszeresek a találkozók, csak sajnos több nagynevű cserkész hagyta el a korosodó, de mindig vidám közösséget.
Szerencsére a 94 éves Tarnai Sándor bá még el tudott jönni, és szintén állandó résztvevők a külföldről – ahol a kommunista elvakultság nem tiltotta a mozgalmat – hazatért cserkészek is. Az argentínai Szeley László az esti tábortüzek énekléseit vezette, a venezuelai Fedor Alíz pedig észrevételeivel gazdagította a programot.
A találkozó hagyományos előadói közé tartozik Horváth-Militicsi Szabolcs, a szabadkai cserkészet vezetője, aki két leányát, Violát és Kingát is magával hozta a rendezvényre. Szabolcs ezúttal is a tőle megszokott érdekességekkel tarkítva ismertette a Nagy Lajos király születésének 700. évfordulójára az adriai tengerparton szervezett mozgótábor eseményeit, amelyen mintegy 120 hittanos és cserkész vett részt a nyáron. Tudvalevő, hogy nagy királyunk a zárai béke értelmében Dalmáciát is a Magyar Királysághoz csatolta, ezért a táborozók számos magyar emlékkel ismerkedhettek meg.
A találkozó további érdekes előadását a miskolci Feledy Péter tartotta, aki felidézte az állambiztonsági szervek által megfigyelt földalatti cserkészmozgalom történetét, de élvezettel hallgattuk a nagy rutinnal rendelkező Ugróczky Gábor előadását is, aki jeles történelmi évfordulóinkat elevenítette fel. A Felvidéket ezúttal is a rimaszombati öregcserkészek képviselték, Bohus Gabika, Gál Piroska, Juhász János, Ruszó Károly és jómagam. Vetített előadásukban újabb dokumentumokat tártak a nyilvánosság elé a magyar cserkészet megalapítójáról, Szilassy Aladárról (1879–1912). Ezeket a Szilassy család losonci sírkertjét felújító csapatnak, elsősorban Csúsz Balázsnak köszönhetően sikerült beszerezni.
Esztergomban természetesen nem maradhatott el a pompás bazilika megtekintése sem. A Rudnay Sándor hercegprímás elképzelése alapján emelt grandiózus építményben szinte érezhető ezeréves történelmünk lüktetése Szent Istvántól napjainkig. Lélegzetelállító méretei, az egyetlen vászonra festett hatalmas főoltárkép, szentjeink szobrai, a freskók, a Bakócz Tamás és Szent István vértanú (nem tévesztendő össze első királyunkkal) kápolnáinak megtekintése mély érzelmi nyomokat hagyott a cserkészekben.
A felvidékiekben különösen, hiszen a jeruzsálemiek által megkövezett első vértanú térdre hulló alakját a rimaszombati születésű Ferenczy István készítette el fehér márványból. Hasonló lélekemelő élmény volt a főszékesegyházi kincstár meglátogatása, a smaragddal díszített színarany koronázási kereszt vagy a Mátyás király kálváriájának nevezett ereklyetartó látványa, amelyek a magyarság legértékesebb kincsei közé tartoznak.
A találkozó utolsó napja is tartogatott izgalmat. Bánki Sándor házigazda ugyanis ekkor rendezte hagyományos vetélkedőjét, a könnyűnek nem nevezhető kérdéseivel. A felvidéki cserkészek azonban itt is állták a sarat, a miskolci csoporttal holtversenyben az első díjat vihették haza értékes irodalmi alkotások formájában.
A találkozót megtisztelte jelenlétével Csémi Szilárd, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség szervezeti alelnöke is feleségével, Ildikóval, akik jubileumi cserkészpólókkal, emléktárgyakkal örvendeztették meg az öregcserkészeket. A hála és köszönet megilleti azonban a két fáradhatatlan fő szervezőt, Bánki Sándort és Ugróczky Gábort, akiktől azzal búcsúztunk, hogy jövőre ismét egészségben találkozzunk!
Megjelent a Magyar7 hetilap 2026/38. számában.
