2022. május 31., 19:00

Ismét remekül sikerült az ovis családi nap Szentpéteren!

A hétvége során már 7. alkalommal szervezték meg a szentpéteri Kossányi oviban a nagy sikerű családi napot. 

Szentpéteri ovis nap
Fotó: A szerző felvétele

A szentpéteri családi nap több tekintetben is kiemelkedik a környékbeli gyerekrendezvények közül. Elsősorban azért, mert egy igazán különleges összefogás eredményeként tud megvalósulni évről évre az akció: szülők, pedagógusok és temérdek óvodabarát közös munkájának gyümölcse ez a rendezvény.

Szentpéteri ovis nap
A nyalánkságoknak is nagy volt a keletje
Fotó:  A szerző felvétele

A programok összeállítása leginkább az óvoda mellett működő szülői szövetség feladata, ezzel a főszervező szerepét is az aktív anyukák és apukák vállalják, de rengeteg támogatás érkezik önkéntesektől, segítőktől, és persze az óvodai és iskolai alkalmazottaktól.

Szentpéteri ovis nap
Színes program várta a gyerekeket
Fotó:  A szerző felvétele

A nap célja egy olyan helyi rendezvényt megvalósítani, ahol legfőképpen az ovis korú, valamint a kisiskolás gyerekek “lubickolhatnak” a sok nagyszerű gyerekprogramban. A rendezvény a jótékonyság jegyében szerveződik minden évben, vagyis a becsületkasszához mindenki lehetőségeihez mérten járulhat hozzá. A befolyt bevételt az oviba járó gyerekek élvezik majd hosszabb távon, hiszen ebből rendszerint új játékok kerülnek beszerzésre, vagy az udvar csinosítása zajlik.

Szentpéteri ovis nap
A ponilovaglásnak is nagyon örültek a gyerekek
Fotó:  A szerző felvétele

Az sem véletlen, hogy a Kossányi Óvoda udvara és termei adnak otthont a rendezvénynek. A családi nap során alaposan próbára tehető az aprónép által a sok ovis járgány: a kisbiciklik, kisautók, rollerek, a kerti és benti játékok, tehát minden, ami a Kossányi oviba járó gyerekek számára a hétköznapokban is elérhető. Az ovi iránt érdeklődők, a beiratkozást fontolgatók az óvó nénik segítségével betekintést nyerhetnek a kulisszák mögé a nap során, és minden felmerülő kérdésükre kötetlen formában is választ kaphatnak.

Szentpéteri ovis nap
Nagy volt a nyüzsgés az óvoda udvarán
Fotó:  A szerző felvétele

Ami a programokat illeti, nehéz sorrendet állítani, mi volt a legnépszerűbb: az ugrálóvár, a pónilovaglás, a bohócos műsor, a kisvonat, a Minnie-egér fotózás, a kézműves foglalkozások, az arcfestés, vagy a Ringató. Egy azonban bizonyos: a sok pozitív visszajelzés és a gyerekek boldogsága folytatásra sarkallja a szervezőket, így remélhetőleg mindenkivel találkozunk jövőre is a Kossányi oviban szervezett családi napon.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.