2024. május 22., 12:05

Ismét remekül sikerült a családi nap Szentpéteren

Ez az év sem múlhat el anélkül, hogy ne került volna megrendezésre a már hagyománynak számító családi nap Szentpéteren. A hétvége során már 9. alkalommal került megszervezésre a Kossányi oviban a nagy sikerű esemény, amely kicsiknek és nagyoknak maradandó élményeket ígért.

családi nap Szentpéteren
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Szenpéteri Kossányi Óvoda

Ahogy arról már az elmúlt években is hírt adtunk, a szentpéteri családi nap több tekintetben is kiemelkedik a környékbeli gyerekrendezvények közül. Legfőképpen talán azért, mert egy igazán különleges összefogás eredményeként tud megvalósulni az akció, hiszen szülők, pedagógusok és temérdek óvodabarát jókedvű munkájának gyümölcse ez a nap.

A kezdeményezés célja egy olyan helyi rendezvény megvalósítása, ahol legfőképpen az ovis korú, valamint a kisiskolás gyerekek élvezhetik a sok nagyszerű gyerekprogramot.

családi nap Szentpéteren
Fotó:  Szenpéteri Kossányi Óvoda

A rendezvény a jótékonyság jegyében szerveződik minden évben, vagyis a becsületkasszához mindenki lehetőségeihez mérten járulhat hozzá. A befolyt bevételt az oviba járó gyerekek élvezik majd a jövőben, hiszen ebből rendszerint új játékok kerülnek beszerzésre, vagy az udvar csinosítása zajlik.

A vidám programok összeállítása leginkább az óvodába járó gyerekek szüleinek köszönhető, de rengeteg támogatás érkezik önkéntesektől, civil támogatóktól, és persze a Kossányi alapiskolától, az óvodai és iskolai alkalmazottaktól.

családi nap Szentpéteren
Fotó:  Szenpéteri Kossányi Óvoda

Idén sem maradt el a kisvonatozás, amely már biztos programpontnak számít, csakúgy mint az ugrálóvárak, a népi játékok, a ringató, vagy a kézműves sátor, ahol szakértő kezek segítették a kitartó apróságok próbálkozásait.

Az arcfestés és a “csillámtetkó” is toplistás megálló volt a kicsik számára a nap során - nem is csoda, hiszen óriási rutinnal készültek a szebbnél-szebb alkotások a kis arcokon.

családi nap Szentpéteren
Fotó:  Szenpéteri Kossányi Óvoda

A Pókember műsora biztosan emlékezetes lesz sokaknak, de akinek ez sem lett volna elég, a rendőrkutyák bemutatója, vagy a rendőrautók és traktorok kipróbálása garantáltan lekötötte az örökmozgók figyelmét.

Ha már a programról esik szó, muszáj megemlíteni a temérdek finomságot, amelyben része lehetett a látogatóknak, hiszen feltehetően senki nem tért haza éhesen: volt gulyás, palacsinta, frissítők, ropik, vattacukor, stb. A szervezők gondosan ügyelnek évről-évre, hogy a jól bevált programpontok és a még sosem próbált újdonságok jó hangulatot teremtsenek a nap során.

családi nap Szentpéteren
Fotó:  Szenpéteri Kossányi Óvoda

Aki még sosem jutott el a szentpéteri ovis családi napra, mindenképpen írja be a jövő évi naptárába: ha május, akkor kihagyhatatlan programokat ígér a Kossányi ovi családi napja Szentpéteren, amit kár lenne kihagyni!

családi nap Szentpéteren
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.