Ipolyság – Letették az esküt a város vezetői
November 28-án zajlott Ipolyság képviselő-testületének alakuló ülése.

Zachar Pál
Fotó:
Nászaly Gábor
Letette hivatali esküjét Zachar Pál, aki négy éven át fogja betölteni Ipolyság polgármesteri tisztségét.
Ha lehet, a tegnapi nap még motiváltabbá tett! Megalakult szeretett városunk képviselő-testülete. Számomra az eskü megkerülhetetlen: gyermekként, cserkészként ígéretet tettem Isten, haza és embertársaim szolgálatára, házasságkötésünkkor feleségemmel megfogadtuk, hogy egymást támogatni és szeretni fogjuk, tegnap pedig szülővárosom vezetésére, az itt élők szolgálatára esküdtem fel”
– fogalmazta meg Zachar a közösségi oldalán, majd így folytatta:
A terveimet a képviselőkkel megosztom és innentől kezdve együtt, közösen fogjuk továbbgondolni a városunk jövőjét. Nincs idő a tétovázásra, a munkát meg kell kezdeni, csakis fejlesztésekben és előrehaladásban szabad gondolkodnunk, most nem szabad behúzni a kéziféket. Köszönöm az eddigi városvezetők munkáját és bölcs döntéseket kívánok az új testületnek. Erőmmel, tudásommal továbbra is Ipolyság szolgálatában állok.”
Az alakuló ülésen a képviselő-testület tagjai is letették az esküt, tizenketten.
Címkék