2021. december 10., 16:37

Ipolyság: Az adócsökkentés mellett szavaztak

2021. december 9-én Ipolyság város önkormányzati képviselő-testülete 39. alkalommal ülésezett. A városháza színháztermében a 2022-re vonatkozó városi adók csökkentéséről is tárgyaltak.

ipolysági kanászhangverseny

Amint arról korábban már beszámoltunk, a mintegy 7 100 lakosú Ipolyság város önkormányzati képviselő-testülete 2019-ben emelte az ingatlanadót és egyéb illetékeket. Ebből kifolyólag a város által kiszabott adóteher 75%-kal nőtt. Az így kialakult helyzet tarthatatlanságára immár közel másfél éve a legaktívabban az Ipolysági Vállalkozói Társulás elnöke, Szőllősy Péter hívta fel a figyelmet. December 3-án e kérdés kapcsán egy polgári kezdeményezéssel álltak elő. Az alapítók, Szőllősy Péter, Kürthy Gábor és Antalfi Gyula célja volt, hogy a december 9-i testületi ülésig felmérjék a helyi lakosok véleményét. Néhány nap alatt több mint háromszázan támogatták a helyi adók 25%-os csökkentésének ügyét, így Zachar Pál önkormányzati képviselő kellő felhatalmazással terjeszthette elő az adókorrekcióra vonatkozó javaslatot, amit végül a tíz megjelent képviselőből nyolcan támogattak is.

Valószínűleg egyedülálló eset ez Szlovákiát tekintve; nem tudunk róla, hogy bármilyen oknál fogva korábban megvalósult-e már adócsökkentés ilyen formában. Az ipolysági adózás így a garamtolmácsival és a zselízivel került egy szintre, mindez reálisan úgy, ahogy annak lennie kell”

– fogalmazta meg Szőllősy Péter, aki szerint ebben a polgári kezdeményezés is szerepet játszott.

Úgy gondolom, hogy a képviselők is érzékelték, hogy az ipolyságiak az adócsökkentés mellett vannak. A testületi ülés végén minden képviselőnek megköszöntem a támogatást, s azoknak is köszönetet mondtam, akik nemmel szavaztak, hiszen hajlandóak voltak találkozni velünk, meghallgattak bennünket s foglalkoztak az üggyel”

– tette hozzá.

A döntés értelmében 2022-ben mind az összes ipolysági polgár, mind a helyi vállalkozók 25%-kal kevesebb adót fognak befizetni.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.