2020. szeptember 27., 13:32

Ipolybalogi fiatal a Stádium-díj jelöltjei között

A Gróf Széchenyi Család Alapítvány és a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap 2018 őszén a Kárpát-medencében működő magyar középiskolák diákságát megszólítva azzal a céllal alapította meg a Stádium-díjat, hogy erősítse a fiatalokban a nemzeti és a keresztény értékrendet.

Fotó: www.szechenyicsalad.hu

A pályázatot az idén másodszor hirdették meg, s ezúttal is azzal fordultak a középiskolák tanulóihoz, hogy tegyenek írásbeli javaslatot azon személyekre, amelyekről úgy gondolják, hogy közéleti, tudományos vagy művészeti munkásságuk méltó Széchenyi István szelleméhez, így megítélésük alapján érdemesek lehetnek a Stádium-díjra:

A Széchenyi István szellemiségét szimbolizáló díj a diákság szavazata alapján három kategóriában adományozható azoknak, akik a közéletben, a tudomány és a művészet területén Széchenyi István szellemiségével összefüggésbe hozható jelentős tevékenységet végeztek, vagy jelentős eredményt értek el.”

A díj adományozására a Kárpát-medencében levő magyar középiskolák diáksága tehetett javaslatot; az írásbeli jelöléseket szeptember 15-ig volt mód elküldeni a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kuratóriumának. Nem sokkal később nyilvánosságra is hozták a neveket. A tudomány kategóriájában három jelöltre lehet szavazni: a geográfus, tudománytörténész és múzeumigazgató Kubassek Jánosra, a Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium történelem és földrajz szakos pedagógusára, Dávid Katalinra, valamint a jeles idegsebészre, Csókay Andrásra. A közélet kategóriájában négy jelölt, Kosztolányi Zoltán, Szatmáry Zsolt, Lőrincz Kálmán és Mihalik Sarolta várja a voksokat.

A művészet kategóriájában összesen heten bíznak a szavazatokban; Czabányi Attila, Ipach Antal, Molnos András Csaba, Nyerges Attila, Kiss Gabriella és a rozsnyói P. J. Šafárik Gimnáziumban tevékenykedő Görgey Gabriella mellett az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola végzős diákja, az ipolybalogi Csáky Máté is megtalálható a listán.

Példás magaviseletéhez, rendkívül sokoldalú tehetségéhez kedves, vidám személyiség társul. Aktív szervezőként megbízhatóság, pontosság, kreativitás jellemzi, társai szeretik, példaként tekintenek rá. Műsorokat szervez, szaval, énekel, hegedül, kamara zenél, táncol, és ha kell, palóc nyelvjárásban mesét mond. Nemcsak szülőfalujában, Ipolybalogon aktív résztvevője az egyházi és kulturális ünnepségeknek, hanem Ipolyságon is, de szinte az egész Ipoly mente ismeri művészeti tevékenységét”

– olvasható a méltatásban.

A Kárpát-medencében élő magyar diákság Széchenyi István születésnapjától, szeptember 21-től adhatja le voksát egészen október 16-ig. Az eredményt október 18-án hozzák nyilvánosságra, a Széchenyi Istvánt ábrázoló bronzplakettek ünnepélyes átadására pedig 2020. november 16-án kerül majd sor.

Első alkalommal 2019. november 15-én, Széchenyi István Stádium című műve megjelenésének 136. évfordulóján adták át a kitüntetéseket. Kulturális kategóriában Orsós Krisztián néptáncos, a pécsi Zsolnay Vilmos Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulója lett a díjazott, a tudomány kategóriában Esztelecki Péter, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium tanára kapta a legtöbb szavazatot, míg a közélet kategória díját Kubik József, a nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági Informatikai Szakgimnázium tanára vehette át.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.