2024. október 1., 19:04

Ipolybalogi diákok „nagyjaink nyomában”

A Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya 2012 óra évente megszervezi a Nagyjaink nyomában elnevezésű látóútját, amelynek keretei között a régió magyar tanítási nyelvű alapiskoláinak végzős tanulóit viszik el egy tanulmányútra, hogy jobban megismerhessék a járás jeles szülötteit.

Ipolyi
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Ipolybalogi Ipolyi Arnold Alapiskola

A tanulmányi kirándulások során kiemelt hangsúlyt kap az alsósztregovai születésű Madách Imre és a szklabonyai származású Mikszáth Kálmán élete és munkássága.

Az idei tanulmányi út során a diákok megismerték az Alsósztregován született Madách Imre életét, illetve legismertebb művének, Az ember tragédiájának keletkezési körülményeibe is betekintést kaptak, valamint az egyes színekről a részletes cselekményleírás által kaptak átfogóbb képet.

Palócföld legnagyobb írója, Mikszáth Kálmán Szklabonyához, a közeghez, a tájhoz és gyökereihez élete végéig hű maradt. Épp ez a szoros kapcsolat alkotta a szklabonyai Mikszáth Kálmán Emlékház állandó kiállításának fő témáját. E ház az egykori családi miliő hangulatát varázsolta elénk. Ezután folytattuk utunkat Csesztvére, ahol megnéztük a Madách-kúriát, amely a költő házas éveinek színhelyéül szolgált. Itt diákjainknak lehetőségük volt a dráma egyes színeinek jelmezeibe is belebújni.

Majd utunkat Magyarország egyetlen Mikszáth Emlékmúzeumában zártuk, amely az író által építtetett kúriában, Horpácson található. A Mikszáth életútját végigkísérő kiállítás során megcsodálhattuk az író életútjához kötődő dokumentumokat, kéziratokat, családi fotókat, bútorait és használati tárgyait. Az irodalmi emlékútról sok élménnyel és új információval felvértezve tértünk haza” – fogalmazta meg Dobos Monika.

Ipolyi
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.