Interjú Bali Henriettával, a lévai Barsi Múzeum új igazgatójával

2021. január 23., 20:00
Kaszmán Zoltán

Amint arról hírportálunkon már korábban beszámoltunk, a 2020. október 12-én megtartott versenytárgyalásból, amelyet a lévai Barsi Múzeum igazgatói posztjának betöltésére írtak ki, Bali Henrietta került ki győztesen. Vele beszélgettünk…

Elsősorban a Szlovákia magyarok által is lakott térségéhez fűződő kapcsolatáról kérdezném. Ipolynyéki születésűként a mai napig szoros viszony kapcsolja az Ipoly mentéhez?

A mesés gyermekkorom valóban Ipolynyéken telt. Erre az időszakra, s főleg pajtásaimra nagyon sokat gondolok vissza. A felfedezések iránti vágyamat éppen velük kezdtem kielégíteni, ugyanis a közeli kőbányákban fosszíliák után kutattunk, az árkokban, a szántóföldeken és a padlásokon pedig „kincseket” kerestünk. Szüleim szlovák tanítási nyelvű alapiskolába írattak, amit a szomszédos Magasmajtényban látogattam; tanítás után azonban a magyar barátaimhoz tértem vissza. A természetben való csatangolás mellett rengeteget olvastam; ajándéknak minden alkalommal könyvet kértem. A kedvenceim közé tartoztak Vojtech Zamarovský könyvei, de örömmel lapozgattam A régészet regényét is C. W. Ceramtól.

Tehát már ekkor az archeológia felé húzta a szíve…

Így van, ez a szak azonban az előző politikai rendszerben csupán kétévente nyílt meg, s akkor is mindössze öt-hat jelentkező nyert felvételt. Akkor úgy gondoltam, hogy nekem, egyszerű vidéki gyermekként esélyem sincs, ezért úgy döntöttem, gimnázium helyett valamilyen szakmát fogok tanulni. Az utam a losonci egészségügyi középiskolába vezetett, ahol gyermeknővéri szakon érettségiztem. Ezek is felejthetetlen esztendők voltak. A Fándly utcai kollégium egy igazi kis diákváros volt, ahol öt középiskola diákjai laktak, köztük a magyar tanítási nyelvű Pedagógiai Szakközépiskola és az Építészeti Szakközépiskola diákjai.

Jelenleg ugyan Léván élek, de gyakran ellátogatok a Középső Ipoly-mentére, hiszen rokonaim és barátaim is ott élnek; továbbá – amikor csak időm engedi – kiruccanok az Alsó Ipoly- és Garam-mentére is. Ez a vidék a szívem csücske…

2000 és 2005 között a pozsonyi Comenius Egyetemen tanult archeológiát, s közben is rengeteg időt töltött terepen…

Aktívan kerestem a szakmán belüli lehetőségeket, így – többek között Pozsonyban, Zólyomban, Oroszváron, Nyitraludányban, Garamszőlősön, Zsemberen és Léván is – számos mentőásatáson vettem részt. A hatodik szemesztert követően minden nyár felét az ausztriai Mitterretzbachban folyó mentőásatáson töltöttem, ahol a rengeteg tapasztalat mellett a német nyelvtudásomat is bővíthettem.

Emellett az Ipoly mente terepbejárásával töltöttem szinte minden szabadidőmet azzal a céllal, hogy feltérképezzem a térség régészeti potenciálját. A diplomamunkám is az Ipoly mente a kora bronzkorban címmel íródott.

A Szlovák Tudományos Akadémia Archeológiai Intézetének tudományos munkatársaként is tevékenykedett, de 2006-ban és 2007-ben a Magyar Tudományos Akadémia Archeológiai Intézetében és a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumban is dolgozott. Mit lehet tudni erről az időszakról?

2005 és 2008 között a Szlovák Tudományos Akadémia Archeológiai Intézetének nappali szakos doktorandusza voltam. 2005 nyarán tagja voltam annak a szlovák–német csoportnak, amelyik Garamszőlős kora bronzkori történetét kutatta. Szintén ebben az évben vettem részt aktívan a kora bronzkorosok XIX. szimpóziumának előkészítésében. Ezen a rendezvényen – aminek keretei között a szakdolgozatom eredményeit is bemutattam – hét ország szakemberei találkoztak a lévai Barsi Múzeumban.

2006 őszétől – a Szlovák Akadémiai Információs Intézet (SAIA) ösztöndíjának elnyerését követően – tíz hónapon át Magyarországon képeztem magam tovább. Ezt az időt többnyire a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetében és a Magyar Nemzeti Múzeumban töltöttem; fő célom a Nemzeti Múzeumban fellelhető azon kora bronzkori leletek identifikálása, dokumentálása és feldolgozása volt, amelyek az Ipoly mentéről származnak. Közben természetesen mindkét intézmény könyvtárának gazdagságát is megismertem; sok olyan publikációhoz jutottam hozzá, amelyek nálunk nem voltak megtalálhatóak.

A német doktorandusz kollégámmal közösen 2007 nyarán egy kutatószelvényt nyitottunk a lévai járási Szántó településrészét képező Hévmagyarádon. Ennek az volt a célja, hogy megtudjuk, milyen kultúrrétegek jellemzik ezt a jelentős kora bronzkori települést…

Pályájának egyik fontos állomása 2008, amikor a Szlovák Tudományos Akadémia Archeológiai Intézetének leletmentő osztályára került…

Igen, ekkoriban – Feketekelecsénynél és Béládinál – az R1-es gyorsforgalmi út építkezésén vezettem előzetes ásatásokat; ezt a munkafolyamatot követte a D1-es autópálya Zsolna körüli részén zajló több hónapos kutatás.

2010-ben, a disszertációm sikeres megvédése után szakdolgozóból tudományos munkatárs lettem. Később egyik egyetemi évfolyamtársam régészeti cégében helyezkedtem el. Főleg Nagyszombat és Galánta környékén tevékenykedtünk, de előfordult, hogy Léva környékén is megfordultam. A legutóbbi mentőásatást Szereden végeztük, ahol a vonaldíszes kerámia kultúrájához tartozó, kőkorszaki település négyszáznál is több gödrét tártuk fel.

Hivatalosan 2020. december 1-jén vette át a lévai Barsi Múzeum irányítását. Mik a konkrét tervei múzeumigazgatóként?

Rengeteg tervem van, mind rövidebb, mind pedig hosszabb távon. Az egyik legsürgetőbb feladatunk a várrom kijavítása, ideértve természetesen a várkutat is. Fontosnak tartom a korszerű látványtárak kialakítását, de azon is dolgozom, hogy a múzeum jogi személyként régészeti kutatásokat is végezhessen. Ennek megfelelően a jövőben egy archeológust is foglalkoztatnánk. Az intézményünk személyileg eléggé aluldimenzionált: szükségünk lenne egy-egy muzeológusra, múzeumpedagógusra és restaurátorra is. Szívesen kibővíteném a múzeum tanácsadó és oktató tevékenységét, hiszen nagyon fontos a gyermekekkel való foglalkozás. Fontos lenne a régészeti szakkörök beindítása is, akár nyári iskola keretein belül. E téma kapcsán már konzultáltam a régió néhány polgármesterével és pedagógusával. Szeretnék lehetőséget biztosítani különböző regionális monográfiák kiadására, de a községi múzeumok fenntartásában is segítséget nyújtanék.

Szeretnénk még jobban nyitni a régió magyar lakossága felé; itt a legfontosabbnak a néprajzi kutatás megerősítését tartom a járás déli régiójában. Ehhez mindenképpen szükség lesz egy magyar ajkú néprajzosra. Szoros kapcsolatokat ápolok a régió helytörténészeivel is. Lelkesedésüket és szorgalmukat látva biztos vagyok benne, hogy együttműködésünk gyümölcsöző lesz…