INEKO-felmérés: Komáromban működik Szlovákia harmadik legjobb általános kórháza
Történelmi sikert ért el a Gazdasági és Szociális Reformok Intézete - INEKO Szlovákia legjobb kórháza 2021-ben elnevezésű szavazásán az AGEL-csoporthoz tartozó komáromi kórház, amely az általános kórházak kategóriában a harmadik lett. Eddig ugyanis az ország nyugati részében működők közül még soha egyetlen sem jutott fel a dobogóra. A legjobbkor született ez az eredmény, hiszen a kórházreform kapcsán az intézmény felett is Damoklész kardja leng...

Az elmúlt három évben rakétasebességgel emelkedett egyre magasabbra a több mint 110 ezer pácienst ellátó kórház, amely 2019-ben még a 14., 2020-ban a 7., idén pedig már a 3. helyen végzett. A bronzérem megszerzéséhez hozzájárult, hogy kiemelkedő pontszámot ért el az üzemeltetés, a kór-megállapítás pontossága, a gazdálkodás és az átláthatóság terén.
Végre őszintén örülhetünk a megérdemelt sikernek. Ez az elért eredmény a kórház közel 600 alkalmazottjának közös érdeme, és mindannyiunk számára csodálatos karácsonyi ajándék. Egyúttal óriási motiváció és bátorítás a következő nehéz hetekre nézve” – nyugtázta örömmel az elért eredményt Miroslav Jaška kórházigazgató.
Elismerte, hogy amikor csaknem öt évvel ezelőtt a kórház élére állt, úgy látta: minden téren van hova fejlődni.
„Be akartuk bizonyítani, hogy egy regionális kórház is lehet nagyszerű létesítmény, amely dolgozóihoz a páciensek bizalommal fordulhatnak, mert ott kiváló szakemberek látják el őket. Lehet egy olyan létesítmény, amely megfelelően felszerelt, s ami még fontosabb: abból a kívánatos emberséges bánásmód sem hiányzik. Olyan kórház lehet, ahol sikerül a szakértelmet a megértéssel ötvözni. Az onkológiai központunk, a neurológiai osztályunk, továbbá a belgyógyászaink, sebészeink, gyógyszerészeink, valamint más osztályaink, rendelőink és újabban a Covid-intenzív részlegünk tagjai is bebizonyították, hogy az ország élvonalába tartozunk.
– fejtette ki a jelenleg 14 osztállyal és 23 rendelővel működő kórház direktora.
Olvasóink nevében is gratulálunk a javarészt magyarlakta járásban működő egészségügyi intézmény komoly sikeréhez, ami a Covid-19 járvány idején újabb reménysugarat jelenthet a pácienseknek!