2023. szeptember 27., 08:20

Indul a Felvidéki Mentorprogram második évada

Október 2-ig lehet jelentkezni a Felvidéki Mentorprogramba. A másodízben meghirdetett program célja továbbra is az, hogy a tapasztalt vállalkozók eligazítsák a kezdőket, emellett olyan kapcsolati háló kiépítésében is segítenek, amely a későbbiekben is segítheti a fiatal vállalkozókat, mondta a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének országos elnöke, Iván Tamás. 

Iván Tamás

A programot, amely már Erdélyben és a Vajdaságban is fut, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának a kezdeményezésére, társzervezőként indította a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége, a budapesti Design Terminal szakmai partnersége mellett. A program első felvidéki évadát 2021-ben valósították meg. 

Annak sikere és a pozitív visszajelzések után nemrég meghirdettük a második évadot, ugyanazzal a céllal, tehát a hazai vállalkozók szakmai fejlődése és a kapcsolati tőkéjük bővítése érdekében. Tehát a tapasztalt, már sok problémát sikeresen megoldó mentorok és a segítségükre szoruló mentoráltak is a felvidéki vállalkozók közül kerülnek ki. Az utóbbiak többsége útmutatást igénylő, kezdő vállalkozó és a saját cégüket még csak tervezgető fiatalok képezik

– mondta Iván Tamás. 

A közösségi médiában és körlevélben meghirdetett programra jelentkezőktől részletes tájékoztatást kérnek, milyen nehézségekkel szembesültek, hol akadtak el, milyen téren szeretnének fejlődni, illetve a mentorjelöltektől pedig azt, hogy milyen szegmens számít az erősségüknek. A kereslet és a kínálat alapján kapcsolják össze a feleket. 

– Az 5-6 hónapos képzés nyitó- és záróeseménye, valamint egy további személyes találkozás mellett a többi konzultáció online módon valósul meg. 

A személyes találkozók helyszíneit annak figyelembevételével választjuk ki, hogy melyik térségből jelentkezik a legtöbb mentorált és mentor. 

2021-ben 30 mentor 70 mentorálttal dolgozott. A hatékonyság érdekében egy mentor legfeljebb 2-3 mentorálttal foglalkozhat. Az idei jelentkezés október 2-ig tart, de az előzetes adatok szerint nagy az érdeklődés, bátrabbak a vállalkozók a korábbi jó tapasztalatok alapján. 

– Ezenkívül mindkét körből jó pár vállalkozót személyesen is megszólítunk azért, hogy ha még nem tette meg, csatlakozzon a programhoz. Úgy vélem, a felépítését nagyon jól kidolgoztuk 2021-ben, ezért azon nem kell változtatni. A mentoráltak visszajelzései is arról tanúskodnak, hogy ők nemcsak új, a vállalkozásuk során kamatoztatható ismeretekkel gazdagodtak, hanem rengeteg fontos kapcsolatra is szert tettek, aminek szintén nagy hasznát veszik. Tehát a mentorprogramunk révén érdemes csatlakozni a legerősebb vállalkozói közösséghez – hangsúlyozta a program gazdája, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének országos elnöke. 

A képzés során a mentoráltak folyamatosan kapnak konkrét feladatokat, amelyeket a mentorukkal közösen kell megoldaniuk. A vállalkozói szövetség szakemberei interjúkat készítenek velük, hogy felmérjék, miként vélekednek a programról, illetve, hogy megtudják, hol tartanak a vállalkozásukban fellelhető problémák megoldásában. 

– A zárórendezvény díjátadó gáláján pedig ismét jutalmazzuk majd a legjobban dolgozó, a legmotiváltabb és legsikeresebb csapatokat. Mivel mentoráltjaink többsége a képzés kapcsán belépett a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségébe, vagy már előzőleg is tagja volt, folyamatos velük a kapcsolattartás. 

Iván Tamás
Iván Tamás
Fotó:  Kanovits Gábor

Iván Tamás a továbbiakban kiemelte, akárcsak a mentorpogram első évada, a második is díjmentes, vagyis a mentoráltnak nem kell részvételi díjat fizetnie, ugyanakkor a mentor is ingyen vállalja a tanácsadást. 

A személyes találkozókat megszervezzük, Felvidék-szerte helyszíneket és mindkét félnek étkezést, frissítőket biztosítunk. Ugyanez érvényes a nagyszabású nyitó- és zárórendezvényekre is."

A Nemzetpolitikai Államtitkárság az ezekkel kapcsolatos kiadásokat fedezi, és az ilyen programokra szakosodott Design Terminal folyamatos közreműködését is lehetővé teszi, amelynek szakemberei a mentorációt irányítják, s a kellő színvonalat biztosítják. 

A mentorprogramhoz szorosan nem kötődik, de szintén október 2-ig lehet jelentkezni a „hiteles vállalkozás” védjegy megszerzésére. Ennek feltétele az adott vállalkozás átfogó vizsgálata, tette hozzá Iván Tamás.

– Ha a cég vagy vállalkozás megfelel az általunk megszabott feltételeknek, a tőlünk kapott védjegyet az offline és az online térben is használhatja. Ez egyfajta garancia arra, hogy a cég vagy vállalkozás minden szempontból megbízható, hiteles és példaértékű tevékenységet folytat, illetve a közösségért munkálkodik, és a szövetségünk is jótáll érte. 

Jelentkezni mentornak a https://forms.gle/fQHbn767na5A9p6F8, mentoráltnak a https://forms.gle/UfFWTgvv6YtDZ2GU7 címen lehet. Bővebb információt a https://www.kulhonimagyarok.hu/ honlapon találnak.

Megjelent a Magyar7 2023/39.számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.