Így készül a hímes tojás

Ebben a technikában a szalma természetes szépsége és megmunkálhatóságának egyszerűsége a vonzó. Maga a búza a tisztaság, a termékenység, a jólét, az új élet jelképe, mondja Molnár Mónika.

– A kifújt tyúk- vagy libatojást 2-3 héttel a megmunkálás előtt befestjük élelmiszerboltokban kapható ételfestékkel. Fontos, hogy a tojás jól kiszáradjon. A nagyjából 20 cm-es szalmaszálakat fél órára langyos vízbe áztatjuk, majd egy kisollóval végighasítjuk a szálakat, végül forró vasalóval kivasaljuk őket. Nem kell megijedni, ha a szalmacsíkok bekunkorodnak, így jobban illeszkednek a tojás formájához. A szálakat tovább hasítjuk körömmel vagy ollóval a kívánt szélességűre (2-3 milliméternyire), melyekből kis geometriai alakzatokat vágunk ki, majd szimmetrikusan elrendezzük őket. A kapott alakzatokat egyesével, gombostű hegyére tűzve bekenjük ragasztóval (univerzális háztartási ragasztóval, amely száradás után színtelenné válik), így helyezzük el a tojáson. Legszívesebben a napkorongot szeretem megformázni.

Anderko Andrea az ecettel maratott tojásfestést mutatja be.

– A kifújt tojást hagymahéjban vagy piros tojásfestékkel megfestjük, majd ecetbe mártott fogpiszkálóval, határozott mozdulatokkal írjuk rá, „maratjuk le” a mintát. A tojást egyenes vonallal felosztjuk 2, 4 vagy 8 részre. Én leggyakrabban palóc mintákat (rozmaringos, tökmagos, csibelábas, napocskás variációkat) használok. Kedvenceim a Fábián Gyula losonci tanító által publikált, Losonc környéki falvakban (Panyidaróc, Bolyk, Galsa, Jelsőc, Miksi, Terbeléd, Vilke) gyűjtött minták. Ezekből leginkább a rákfarkas, halbordás, forgós „malomkerekes” mintákat kedvelem. A másik régi, egyszerű technika a berzselt tojás. A neve onnan ered, hogy eredetileg berzseny nevű, piros színű festéket használtak a készítéséhez. A nyers tojásra apró levélkéket helyezünk, eres oldalukkal fektetve, majd gézzel, szilonharisnyával vagy cérnával rögzítjük. Így tesszük a festőlébe, a hagymafőzetbe. Minél tovább főzzük, annál erősebb színű lesz a tojás. A levelek alatt megmarad a tojás eredeti színe, és kirajzolódik a ráerősített levelek alakja.

– A hímeseket gömöri motívumokkal díszítem – avat be Benko Pál. – A hímeket méhviaszba mártott gyufaszállal írom a tojásokra. A technika hasonlít a közismert gombostűfejes díszítéshez. A különbség abban rejlik, hogy a tojáshímek vaskosabbak, rusztikusabbak. A minta megírása után a tojás saját színében is szép, de ismertek a színezett változatai is. Ezeket rendszerint hagymahéjjal festették pirosra. A felvitt viaszréteg színezés után rajta is maradhat, de leolvasztva különleges formavilágot nyerhetünk a tojás felületén. A mintákat korábbi néprajzi gyűjtésekből merítem.

Benko Tünde a technika kiváló ismerője, akinek Ipoly menti hímes tojásai el-nyerték a Nógrádi Regionális Termék védjegyet.

– Annak idején mindig főtt, nem kifújt tojást díszítettek az újjászületés jelképeként, s azért is, mert ezt az ünnep napján elfogyasztották. Most kifújt tojást díszítünk, amit előre elkészíthetünk, és a következő évekre is eltehetünk. Szükségünk van írókára vagy gicére, ami egy 15-20 cm hosszú, ceruza vastagságú szőlővenyige, egyik végén nagyjából 1 cm-re bemetszve. Ebbe a résbe dróttal merőlegesen beleerősítünk egy kis, tölcsér alakú fémcsövet. A viaszoláshoz a méhviasz a legjobb, mert az rugalmas, és jól eltömíti a pórusokat. A forró, folyékony méhviaszba belemártjuk az írókát, majd a tojásra írjuk a kiválasztott motívumot. Vigyázni kell, mert ha a folyékony méhviasz véletlenül lecsöppen, azt már nem tudjuk eltávolítani. A festés a hagyományos módon, növényi, vagy üzletben beszerezhető festékkel történik. Én legszívesebb a palóc vidék mintáit írom, de a magyarországi és az erdélyi mintákat is kedvelem.

– A ragasztásos technikák a viaszolt, írott tojásdíszítésnél újabb keletűek. Az általam művelt technika, a fonallal mintázott hímes tojás inkább a szlovákoknál ismertebb. Náluk egyes vidékeken hasonló módszert használtak a régebbi időkben is: fonal helyett kákabelet ragasztottak a tojásra, abból készítettek egyszerű egyenes és hullámos mintákat. A kákabelet később felváltotta a boltokban kapható színes hímzőfonal, amely sokkal finomabb mintákat tesz lehetővé – magyarázza N. Bozó Andrea.

– A fonalas díszítés sokféle lehetőséget rejt magában, már a fonalak különféle típusainak, színárnyalatainak és vastagságának köszönhetően is. Én a magam által kreált mintákat kedvelem a leginkább. Ezekhez különböző, régi motívumok szolgálnak alapul, ezért a legtöbb hímesem nem is igen sorolható be a népművészet kategóriájába, inkább az iparművészet felé hajlanak.

Gyetvai Zsuzsanna a drótos technikát részesíti előnyben, ami szintén szlovák eredetű, a drótos mesterségből alakult ki.

– Fontos, hogy a drót puha, könnyen hajlítható legyen. Én 0,4-0,5 mm vastagságú méhészdrótot használok, illetve vörös- és sárgaréz drótot. Eszköz gyanánt elég egy olló, valamint egy ceruza vagy hurkapálca. A drótot 6-8-szor szorosan a ceruzára tekerem úgy, hogy egy 5 cm-es szál szabadon maradjon a kezdésnél. A drót másik végét 1 m-re levágom a tekercsről. A ceruzáról lehúzom a feltekert drótot, és az így kapott gyűrűket a huzal rövidebb vagy hosszabb végével összekötöm, szétnyitogatom és virágformába rendezem. A drót rövidebb végét a tojás tetején található nyílásba dugom. A hosszabb végét a körmömmel végigsimítom, és körbedrótozom vele a tojást, spirálisan lefelé haladva. A drótot a szirmokon átfűzöm, majd egy hurkot és egy ívet alakítok ki. Csigavonalban haladok tovább, felülről lefelé, a drót fölé vezetve a szálat. A hálót minden fázisban a tojásra igazítom, egyre erősebben húzva a drótot, amíg teljesen rá nem feszül. Befejezésként a drót végét háromszor körbetekerem a drótháló alján. A mintát a hurkok és az ívek elhelyezkedése, sűrűsége és ezek variánsa adja.

Megjelent a Magyar7 2020/14.számában.