2020. augusztus 19., 18:11

Igen drága szunyóka: ötvenezer eurós kárt okozott az államnak egy kamionos, aki elaludt a volán mögött

A teherfuvarozók túlfeszített munkatempója sajnos gyakran követel áldozatot. Legtöbbször szerencsére ez legfeljebb anyagi természetű, mint a mostani, Vágújhelynél a D1-es autópályán történt baleset esetében is.

Fotó: PZ FB

A trencséni kerületi rendőrkapitányság közösségi oldalán megjelent tájékoztatás szerint a Zsolnáról Pozsony irányába tartó kamion sofőrje minden bizonnyal egy pillanatra elaludhatott a volánnál, így lehajtott az úttestről és nekiment a szalagkorlátnak. Az ütközéstől megijedve elrántotta a kormányt, a kamion pótkocsija pedig kilengett, nekicsapódott a zajszigetelő falnak és több helyen össze is törte azt.

A balesetnek szerencsére egyetlen komolyabb sérültje sincs, a sofőr is megúszta karcolásokkal, az anyagi kár azonban igen jelentős. 

A kamionban és a pótkocsiban mintegy 70 ezer eurós kár keletkezett, de az autópálya kezelői felé is lesz mit törlesztenie a sofőrt alkalmazó cég biztosítójának, hiszen a szalagkorlát és a védőfal megrongálásával bő 50 ezer eurós kárt okozott a pillanatnyi figyelemvesztés.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.